Saints Row: Gat out of Hell részletek

Saints Row: Gat out of Hell részletek

2014. augusztus 31. 12:38, Vasárnap
A Volition leleplezte a Saints Row 4 önállóan is futtatható kiegészítőjét, mely a Gat out of Hell alcímet kapta.

A Volition és a Deep Silver nem állnak le és továbbra is őrült irányba terelgetik a Saints Row-franchiset. Legalábbis nekem ez jutott rögtön eszembe, mikor megpillantottam a frissen leleplezett Saints Row: Gat out of Hell előzetesét. A játék, bár a negyedik részhez készült mégis önállóan is futtatható lesz és nem szükséges az előzmények ismerete sem a program élvezetéhez.

A hivatalos szinopszis szerint két főszereplőt is kapunk. Johnny Gat és Kinzie Kensington kapják a megtisztelő feladatot, hogy kiszabadítsák barátjukat, az Egyesült Államok elnökét, az Univerzum Istenét a Pokol fővárosából, New Hadesből. Ehhez összeállnak az egykori ellenfelükkel, Dane Vogellel is. A városba érkezvén jönnek rá, hogy az Elnököt épp rákényszerítik, hogy elvegye nőül a Sátán lányát, amit természetesen nem hagyhat a csapat.

Gondolom a sztoriból mindenki kitalálhatta, hogy ezúttal a vallás kerül a középpontba és mindent ennek rendel alá a csapat. Nem csak a sztori és a környezet, hanem az ellenfelek és a fegyverek is ezt a világot idézik majd. Az egyik eszközünk például az egyiptomi 10 csapást zúdítja ellenfeleinkre, míg mások a hét fő bűnhöz kapcsolódnak.

A játékmenet a két fős ko-op játékra épül, így számos alkalommal lesz szükség arra, hogy a két karakter közösen oldjon meg egy-egy keményebb feladatot. Ennél többet pedig nem tudni a programról, ami hazánkban január 30-án jelenik meg. Aki pedig a frissen bejelentett Saints Row 4: Re-Elected PS4-es vagy Xbox One-os változatát tudhatja magáénak, annak a Gat out of Hell automatikusan átmenti az ottani mentéseit és így az ott megalkotott Elnökkel találkozhatunk az átvezető jelenetekben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások