Az Amazon adózása miatt vizsgálódik az EU

Az Amazon adózása miatt vizsgálódik az EU

2014. október 8. 10:33, Szerda
Immár két vizsgálat is folyamatban van az Amazon adózásával kapcsolatban.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a luxemburgi adóhivatalnak az Amazonnal kapcsolatos korábbi döntései mennyire vannak összhangban az Európai Unió előírásaival. Joaquín Almunia, az Európai Bizottság piaci versenypolitikáért felelős alelnöke kiemelte, hogy a nemzeti hatóságok nem engedhetik meg, hogy az egyes cégek az adóköteles nyereségüket a nekik kedvező számítási módszerek segítségével csökkentsék le. Az a tisztességes, ha a multinacionális óriáscégek leányvállalatai is adót fizetnek, és nem kapnak olyan kedvezményeket, amelyek rejtett segítségnek minősülnek. Az Amazonra vonatkozó luxemburgi adózási szabályok vizsgálata kapcsolódik a korábban elindított másik eljáráshoz.

Algirdas Šemeta, az Európai Unió adókért felelős biztosa hangsúlyozta, hogy egy tisztességes adózási verseny fontos feltétele egy megfelelően működő belső piacnak és mindannyiunk közös gazdasági jólétének. A növekedés és a piaci versenyképesség visszaállításával kapcsolatos együttműködéshez elengedhetetlen a káros adózási praktikák elleni harc, ezek ugyanis aláássák az európai uniós tagállamok adózási bázisát.

A vizsgált döntések 2003-ig nyúlnak vissza, a mai napig hatályban vannak és az Amazon EU S.a.r.l. nevű leányvállalattal kapcsolatosak, amelynek a székhelye Luxemburgban van. A konszern európai nyereségének nagy részét ugyan Luxemburgban könyvelik el, de a társaság nem ott adózik utána. Az Amazon a luxemburgi leányvállalatai segítségével több mint kétmilliárd dolláros európai és amerikai adófizetést takarított meg. Mindezt legális adózási kiskapuk igénybevételével érte el, ennek ellenére az Európai Bizottság álláspontja az, hogy a jelenlegi gyakorlat elfogadhatatlan.

Szeptember végén az Apple került a középpontba, miután kiszivárgott, hogy illegális állami segítséget kaphatott Írországban. A kaliforniai óriáscég nem 12,5, hanem mindössze 2 százalékos társasági adókulccsal adózott, ráadásul több mint két évtizeden keresztül élhetett ezzel a lehetőséggel. Mind Írország, mind pedig az Apple visszautasította, hogy a gyártónak különleges feltételeket biztosított a helyi kormányzat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások