Vérfürdő a medencében

1956. november 22. és december 8-a között rendezték Ausztráliában, Melbourneben a XVI. nyári olimpiai játékokat. Magyarország a történelem egyik legerősebb csapatát küldte a versenyre, azzal a céllal, hogy az 1952-es hihetetlen, 16 aranyérmet szerző delegációt túlszárnyalja.

A forradalmi események azonban már a kiutazást is megnehezítették. Október végén indultak el, és csak kerülő útvonalon tudtak a sportolók kijutni Ausztráliába, mert a francia légitársaság gépei, amelyek elszállították volna őket Melbournbe, az instabil belpolitikai helyzet miatt nem szálltak le Budapesten. Így kénytelenek voltak először Prágába buszozni, majd Isztambulon és Szocsin át jutottak el Ausztráliába. Az út igencsak megviselte a sportolókat fizikailag, és a forradalmi események a lelkükben is mély nyomot hagytak, aggódtak az ország és a családjuk sorsáért.

Az 1956-os olimpián végül a magyar sportolók igen jól szerepeltek, aranyérmet nyert többek között Papp László ökölvívó, Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf kardvívásban, illetve Keleti Ágnes, aki minden idők legeredményesebb tornásza lett. De a közvélemény nem csak ezekre az eseményekre emlékszik, hanem a „melbournei vérfürdő” néven elhíresült magyar-szovjet vízilabda mérkőzésre. A vízilabdások az 1952-es győzelem után címvédőként érkeztek Ausztráliába. Az elődöntőig könnyű győzelmekkel meneteltek. Majd az elődöntőn szembe találták magukat a szovjet csapattal. A mérkőzés december 6-án került megrendezésre, ekkorra az ország már szovjet megszállás alatt állt, a forradalom elbukott. A harctéren a magyarok elbuktak a szovjetekkel szemben.

A szovjet és a magyar csapat a mérkőzés előtt jó kapcsolatban volt, mondhatni barátok voltak, de a mérkőzésen ez nem mutatkozott meg. A 6000 fős úszóstadionba körülbelül 8000 ember zsúfolódott be, és egytől-egyig a magyar csapatot éltették. A közvélemény a magyarok mellé állt. A mérkőzést a magyar csapat Gyarmati Dezső és Markovits Kálmán vezetésével a kezében tartotta. Kikapcsolták ugyanis a játékból a szovjet csapat legjobbját, Msvenieradzét, akit maguk között csak Misinek neveztek, így 4-0-ra vezettünk az utolsó negyedben.


Ekkor történt, hogy a játék hevében a szovjet center Bolvárit rendre akarta utasítani, de nem Bolvárit fogta meg, hanem Zádor Ervint találta el a könyökével. Ervin bőre felrepedt a szeme környékén. A seb nem volt súlyos, de a vér ömlött belőle. Nem sok idő kellett hozzá, a vér megszínezte a medencét. A medencéből ezután Ervin nem a kispad felőli oldalon, hanem a szurkolókhoz közelebb eső oldalon vonult az öltözőbe, hogy mindenki jól lássa a vérző fejét.

A szurkolóknak nem kellett ennél több, az egyébként is ellenszenves szovjetekre zúdították haragjukat, s megindultak a csapat felé. Ekkor a bírók lefújták a mérkőzést, a rendőrök pedig kimentették a szurkolók karmai közül a szovjet pólósokat, megakadályozva ezzel a tragédiát.

Az esemény híre hamar bejárta a világsajtót, a Zádorról készült kép az ’56-os forradalom jelképe lett, és jobban érdekelte a közvéleményt, minthogy másnap a magyar csapat Jugoszláviát 2:1-re legyőzve ismételten olimpiai bajnok lett. Az olimpia után több sportoló nem tért haza Magyarországra, új életet kezdtek a világ más tájain. Zádor például az Egyesült Államokban kezdett új életet. A győzelem pedig egy olyan revans volt, amely adott egy kis reményt a magyar közvéleménynek, hogy a sportba kapaszkodva átvészeljék a vészterhes időket. A harctéren nem tudtuk legyőzni a szovjeteket, a medencében viszont mi voltunk a jobbak.