Hely­takarékosabb lesz a Windows 10

Hely­takarékosabb lesz a Windows 10

2015. március 18. 12:18, Szerda
A Microsoft új operációs rendszere számos olyan funkciót kapott, amelyek segítségével kisebb helyet fog foglalni a számítógépeken és a cég egy új frissítési mechanizmust kódolt bele.

A konszern több újítást is integrált a szoftverbe. Az első az adatok tömörítését érinti, a jövőben a tömörítés használatával sokkal több helyet lehet majd megtakarítani. Egy 32 bites rendszer esetében 1,5 gigabájt, egy 64 bites rendszeren 2,6 gigabájt hely szabadul fel. A módosítás a rendszeradatokat sokkal jobban tömöríti, mint eddig.

További gigabájtok válnak használhatóvá a megváltoztatott rendszer-visszaállítási funkciónak köszönhetően. A Windows 10-ben nem lesz elkülönített biztonsági másolatként használt lemezkép. Eddig ez a gyakorlatot számos esetben alkalmazták a notebookok, táblagépek és PC-k esetében. A Microsoft közlése szerint változtatásnak köszönhetően 4-12 gigabájt, sőt, egyes esetekben akár 15 gigabájt helyet is megtakaríthatnak majd a felhasználók. Mindez különösen az alsókategóriás, a tárhellyel spórolósan bánó kínai tábla PC-k esetében lesz hasznos.

A cég szerint a lemezkép hiánya ellenére is teljes mértékben működni fog az operációs rendszer visszaállítási funkciója. A Windows 10 elsősorban az alkalmazott rendszerfájlokra épít majd, ennek többek között az lesz az előnye, hogy a visszaállítás során sokkal kevesebb dolguk lesz az embereknek. Emiatt a folyamat felgyorsulhat és így például a visszaállítás után nem kell majd annyi biztonsági frissítést újra feltelepíteni a számítógépre.


Szintén fontos változás az update módosítása: a megoldás lehetővé teszi, hogy a Windows 10-hez kiadott frissítéseket, valamint alkalmazásokat ne kizárólag a cég szervereiről lehessen telepíteni, hanem - fájlcserélő technika használatával - akár más számítógépekről is. Mindez alapvetően megváltoztathatja az eddig frissítési gyakorlatot.

A The Verge számolt be egy hivatalosan nem kiadott előzetes verzióról, amelyben később felfedezték az új mechanizmust. Az új beállítási menüben a felhasználó többek között engedélyezheti, hogy az alkalmazások és a frissítések akár egy P2P-hálózaton keresztül is fogadhatók legyenek. Ez mindig a Microsoft szerverein való elosztással párhuzamosan történhetne. Ugyanakkor a felhasználó meghatározhatja, hogy az alkalmazások és a frissítések adatai kizárólag a helyi hálózatokból származzanak-e vagy sem. A módosításnak köszönhetően a vállalatok intranetes gépein a szerver jelentős leterhelése nélkül történhet a Windows-frissítések telepítése. Amennyiben a helyi hálózatban nem érhetők el frissítések, akkor azok után az egész világháló átkutatható.

A lépés további haszna a Microsoft számára, hogy kevésbé terhelik a jövőben a saját szervereiket és ezzel párhuzamosan felgyorsítják a frissítési folyamatot. A társaság a megoldáshoz alighanem a Pando Networks P2P-technikáját alkalmazhatja majd, a vállalkozást 2013 februárjában vásárolta fel a Microsoft.

Az óriáscég hamarosan megjelentetheti a Windows 10 következő hivatalos előzetes változatát, amelybe számos kisebb javítás kerülhet. Átlátszóvá tehető majd a Startmenü, lesz egy új kezelőfelület a WLAN-beállítások számára, emellett optimalizálnák a virtuális asztalokkal kapcsolatos funkciókat is. Egy hete derült ki, hogy több asztal lesz a Windows 10-ben és a Microsoft egy boltban egyesíti az asztali és az okostelefonos alkalmazásokat, míg a tálcán minden futó alkalmazás ott lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások