Három évbe telt az első NFC-chip megalkotása

Három évbe telt az első NFC-chip megalkotása

2015. július 6. 13:56, Hétfő
A technológiát támogató chip megalkotása egy osztrák és egy francia csoportnak köszönhető.

Franz Amtmann és Philippe Maugars a munkájukért az ipar kategóriában megkapták az Európai Feltalálói Díjat. Amtmann az NXP Semiconductors munkatársaként főszerepet vállalt a Near Field Communication (NFC) kifejlesztésében. A találmány ötlete egy találkozón született meg, a benyújtott szabadalmi leíráson öt név szerepel. Csapata és egy francia csoport három év alatt alkotta meg az első NFC-chipet.

"Az NFC fejlesztése 2002-ben, a benyújtott szabadalom elfogadása után kezdődött. Számunkra az volt a fontos, hogy egy nyitott és szabványosított terméket hozzunk létre. Ha valaki valamit nagy mennyiségben akar gyártani, akkor annak az eszköznek sokoldalúnak kell lennie. Ezért alapítottuk meg a Sony és a Nokia képviselőivel közösen az NFC Forum nevű szervezetet, amelyhez időközben már 170 vállalat csatlakozott. Reméltük, hogy az NFC egy világszerte használt szabvánnyá válik majd."

"Volt egy elődje, a Mifare, amelyet az 1990-es években fejlesztettünk ki a Mikronnál. Azt a rendszert több mint 700 városban alkalmazzák a tömegközlekedési járműveken és a fejlesztésben a Sony is részt vett. Ezért reméltük, hogy az NFC-t szintén sokan elfogadják majd. 2002-ben arra gondoltunk, hogy a Mifare után mi jelentheti a következő nagy lépést? Ésszerű, ha egy eszközben ötvözünk egy kártyarendszert és egy olvasóegységet. A mobiltelefonnal mindkét dolog megvalósítható, egyszerre lehet kártya és olvasó is, ráadásul két mobiltelefon között is megoszthatóvá válnak az adatok. Világossá vált számunkra, hogy ha három dolgot integrálunk egy chipbe, akkor ez lesz a következő lépés" - jelentette ki a szakember.


Franz Amtmann közölte, hogy azért tartott hosszú ideig, hogy az NFC elterjedjen, mert viszonylag sok időre volt szükség a kapcsolódó infrastruktúra megteremtésére. Eleinte senki sem akart fizetni a technológiáért, a mobiltelefon-gyártókat és a szolgáltatókat is meg kellett győzni az NFC előnyeiről, de mostanra szinte minden második mobilban van NFC-támogatás. A rendszer célját és egyúttal kulcsát az egyszerű alkalmazások jelentik. A biztonság a Near Field Communication esetében szabadon szabályozható, éppen ezért könnyű integrálni más megoldásokba. A szándékosan rövid, alig néhány centiméteres hatótáv is a biztonságot szolgálja.

"A jelenlegi rendszereknek köszönhetően robbanásszerűen nő az alkalmazások száma és számos olyan program is elérhető, amelyekre a fejlesztők sem gondoltak. A következő lépést a nagy értékű termékek valódiságának ellenőrzése jelentheti. Jelenleg az ipar 4.0-hoz tartozó 5-ös típusú NFC-chipeken dolgoznak. A különböző elemek intelligensebbek lesznek és megosztják egymással az információkat. Ezek a chipek nagyobb, egy méteres hatótávolsággal rendelkeznek" - hangsúlyozta a kutató.

A szakember kiemelte, hogy a saját háza vezérlését is kiegészítette az NFC-vel. Egyes chipeket úgy programozott be, hogy bekapcsolják a rádiót vagy a televíziót, ha az okostelefont odatartják hozzájuk, így nem kell a távirányítót keresni. Az órájába is beépített egy hasonló chipet, de bármennyire is hisz a technológiában, mégis úgy véli, hogy például az okostelefonnal való fizetés pszichológiai okokból nem fogja kiváltani a készpénzt. Ugyanakkor a mobil fizetés egyre inkább elterjed, a pénztáraknál például néha túl sokáig tart érméket keresni, az NFC-vel való fizetés sokkal gyorsabb.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások