Korlátozások a Spotify ingyenes verziójában

Korlátozások a Spotify ingyenes verziójában

2015. december 12. 11:10, Szombat
Komoly változtatásokat jelentett be a zenei stream-platform.

A legfontosabb módosítás, hogy az egyes zenei albumok a jövőben kizárólag a Spotify előfizetéses konstrukciójában lesznek elérhetők, a reklámokkal finanszírozott ingyenes csomagban nem. A Spotify ezzel megdöntene egy korábbi tabut és néhány művész számára lehetővé tenné, hogy a zenei albumait kizárólag a fizető ügyfeleknek tegye hozzáférhetővé. A The Wall Street Journal bennfentes személyektől származó információkra hivatkozva azt írta, hogy a zenei menedzserekkel folytatott egyeztetések során az oldal a felvázolt elképzelést tesztként jelentette be.

Érdekesség, hogy Daniel Ek, a Spotify első embere és alapítója mindig is azt hangsúlyozta, hogy a kettős rendszer csak felmérgesíti az embereket. Ráadásul az ingyenes változat, hiába tartalmaz reklámokat, kevesebb bevételt jelent mind a platformnak, mind a vele szerződésben lévő előadóművészeknek és együtteseknek. A Spotify kapcsán a felhasználókat az is zavarhatja például, hogy az oldalon a Coldplay új zenei albuma csak pénteken volt elérhető, egy héttel a megjelenése után, miközben az Apple Music rendszerében azonnal meghallgathatók voltak az új dalok.

A Universal Music korábban felvetette, hogy korlátozná a Spotify ingyenes használatát és a felhasználási időt, mert így akadályoznák meg, hogy az iTunes-eladásokból kevesebb bevételhez jussanak. Bizonyítást nyert ugyanis, hogy a Spotify kínálatában elérhető zeneszámok csökkentik az iTunes-letöltések számát. Jonathan Forster, a Spotify északi régiókért felelős vezetője akkor azt nyilatkozta, hogy ingyenes alternatíva nélkül nem fognak működni a fizetős megoldások sem és úgy gondolják, hogy az általuk alkalmazott modell működik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások