Lassan eltűnik a Flash

Lassan eltűnik a Flash

2016. február 14. 14:11, Vasárnap
Egyre inkább az a kérdés, hogy a webes technológia még meddig lesz elérhető.

A Global Media Format Report 2016 című anyag szerint folyamatosan csökken a Flash-videók aránya, így már nem az a kérdés, hogy eltűnik-e, hanem az, hogy mikor. A dokumentum készítői rámutattak, hogy amíg 2014-ben még a webes videók 21 százaléka volt Flash-alapú, addig tavaly már csak 6 százaléka. A tendenciából kiindulva a szakemberek azt prognosztizálták, hogy két éven belül tűnhet el végleg a világhálóról a Flash.

A Google döntése is hozzájárulhat ahhoz, hogy az előrejelzés minél előbb valósággá váljon, ugyanis a konszern bejelentette, hogy a Google Display Network és a DoubleClick Digital Marketing nevű reklámhálózatokba június 30. után már egyetlen Flash-alapú hirdetést sem lehet majd feltölteni. További korlátozást jelent, hogy 2017. január 2-től a rendszerek nem fogják lejátszani a Flash-alapú reklámokat. Fontos ugyanakkor, hogy az intézkedés egyelőre nem terjed ki a Flash formátumú videohirdetésekre.

Az Adobe tavaly december elején jelentette be, hogy a szoftver 2016 januárjától új néven - Adobe Animate CC - lesz elérhető és immár a HTML5-öt is támogatja majd. Az Adobe Animate CC-ben továbbra is lesz lehetőség Flash-videók és -játékok készítésére, de a névváltoztatás mégis valahol a Flash kudarcának beismerését és a Flash-korszak lezárultát jelenti.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások