Svédországban harc indul a reklám­blokkolók ellen

Svédországban harc indul a reklám­blokkolók ellen

2016. március 16. 18:09, Szerda
A helyi kiadók közösen és országos szinten lépnek fel a szolgáltatások ellen.

A skandináv államban egyre több internetező használ reklámblokkolókat, ezért döntöttek úgy a kiadók, hogy közös akciót indítanak az ilyen programok ellen. A Digiday.com arról számolt be, hogy augusztusban a reklámblokkolókat alkalmazó felhasználók 90 százalékát zárják majd ki a cégek az ajánlataikból, így nem tudnak hozzáférni a különböző tartalmakhoz. Ezzel a lépéssel az embereket gyakorlatilag válaszút elé állítják: vagy kikapcsolják a szoftvereket vagy fizetnek az anyagokhoz való hozzáférésért.

Az akciót az Interactive Advertising Bureau (IAB) svédországi részlege hirdette meg. Charlotte Thür, az IAB Sverige vezetője azzal indokolta a lépést, hogy az elmúlt időszakban jelentős mértékben nőtt a reklámblokkolókat használók száma. Amikor egy évvel ezelőtt elgondolkodtak egy ilyen kampányon, akkor az arány még csak 20 százalék volt, most már több mint 30 százalék. Már akkor is úgy gondolták, hogy ez komoly probléma és most eljött az ideje annak, hogy valami hatékony dolgot tegyenek a jelenség ellen.

A svéd kiadók ugyanakkor nem terveznek jogi lépéseket és nem akarnak szerepet vállalni egy fehér lista létrehozásában sem. Thür úgy vélte, hogy nem fogják tudni teljesen lecsökkenteni az arányt és abban is biztos volt, hogy a 10 százalékot kitevő kemény magot felbosszantják majd, amelynek tagjai így más technikai megoldásokat fognak keresni. De ha a maradék 20 százalékot sikerül eltüntetni, akkor az már fantasztikus eredmény lesz.

A reklámblokkolók és a portálüzemeltetők között élesedik a harc, az utóbbiak egyre drasztikusabb módszerekkel lépnek fel a különböző megoldások ellen. A helyzet az elmúlt hónapokban vált súlyossá.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban