Több turbinát akar a repülők törzsén az Airbus

Több turbinát akar a repülők törzsén az Airbus

2016. március 30. 14:04, Szerda
A lapátok méretét már nem lehet tovább növelni, így a hajtóművek számát emelnék meg.

Az utóbbi hónapokban több eltérő fejlesztésről adtunk hírt, amelyek a repülés terén jelentenének komoly megújulást, már amennyiben valamelyikük meg is valósul. Az Airbus több érdekes projekten dolgozik, egy szabadalmuk szerint azonban a hagyományos sugárhajtású gépek meghajtásának hatékonyságát lehetne még tovább fokozni.


Ezen a területen komoly akadályt jelent, hogy a lapátok méretét már nem igazán lehet tovább növelni, a szárnyak alatt elhelyezett hajtóművek esetében ugyanis bizonyos fizikai korlátokba ütközünk. Ehelyett a törzs mellé csoportosítanák át a hajtóműveket, mégpedig egy új kialakítással megtámogatva azt, hogy a hatékonyság terén is előrelépjünk. A komplex kialakítás a gázturbina, a hajtómű burkolatának, valamint több lapát kombinációját jelenti, ez utóbbiakat pedig összekötnék, hogy egymást felerősítve forogjanak. A módosított elhelyezés az Airbus szerint már önmagában nagyobb hatékonyságot eredményezne, ami a meghajtás terén azonnal jelentkezne.

Ez természetesen csak egy a sok eltérő elképzelés közül, mások ugyanis a szárnyak alatt elhelyezett elnyújtott, egymással szintén összekötött tokokban látják a jövőt, amelyekben a felesleges levegőt a kisebb, kisegítő hajtóművek felé terelnék. Ez is egy alternatív megoldást jelenthet, a megvalósulásig azonban még hosszú az út, hiszen itt a hatékonyság mellett a zaj és a vibrálás is fontos szempont, nem beszélve az esetleges meghibásodások leküzdéséről és azok kiküszöböléséről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások