Helikopterek is kaphatnak lézerfegyvert

Helikopterek is kaphatnak lézerfegyvert

2016. június 3. 23:37, Péntek
Az amerikai illetékesek szerint ezzel megspórolnák a drága rakéták költségeit.

A lézerfegyverek jelenlegi és jövőbeni alkalmazását illetően az utóbbi időben több érdekes kezdeményezésről olvashattunk, itt az amerikai oldalon mindhárom fő fegyvernem eszközei szóba kerültek már. A helikopterek eddig valamilyen oknál fogva kimaradtak a szórásból, a jelek szerint azonban dolgoznak ezek bevonásán.

A májusban megrendezett éves Special Operations Forces Industry Conference alatt esett szó a helikopteres lézerfegyverekről, amelyek bevezetése egy amerikai ezredes elmondása szerint nagyon is logikus lépésnek tűnik, különösen ami a támadó helikoptereket illeti. Az Apache típus mellett felmerül itt az MH-60 Black Hawk felhasználása is, hiszen mindkét esetben komoly összegeket takarítanának meg, már amennyiben azt vesszük alapul, hogy a drága, több százezer dollárba kerülő rakéták alkalmazása nem feltétlenül gazdaságos a könnyebb fegyverekkel felszerelt teherautók megsemmisítésénél.

A megfelelő lézerfegyverek kifejlesztése ugyan nagyon drága, ezt követően azonban az éles alkalmazás kifejezetten olcsó, egyes becslések szerint ez lövésenként alig 1 dollárt emésztene fel. A problémát az jelenti, hogy a munka még a korai szakaszban jár, az erősebb példányokhoz pedig rengeteg energia szükséges, ami viszont általában nagyobb helyigénnyel párosul - nem véletlen, hogy élesben először a haditengerészet egyik hajóján próbáltak ki ilyen rendszert. Ugyanígy felmerül a füst, a köd, valamint a por problematikája, ezek mind befolyásolhatják a hatékonyságot, a helikopterek sivatagi alkalmazása pedig csak súlyosbítja ezt.

Az első lépés az AC-130J Ghostrider repülőgép lézerfegyverrel való felszerelése lesz majd, ezt a tervek szerint az évtized végére kell megvalósítani. Ezt követné a helikopterek bevonása, nyilván némi csúszással.

Listázás a fórumban