Itt a legnagyobb atommeghajtású jégtörő

Itt a legnagyobb atommeghajtású jégtörő

2016. június 21. 15:48, Kedd
Oroszország új büszkesége két másik példánnyal alkot majd új flottát.

Több forrás is beszámolt arról, hogy az orosz illetékesek hivatalosan is vízre bocsátották, illetve bemutatták az ország vadonatúj atommeghajtású jégtörőjét, amely egyben saját kategóriájában a legnagyobbnak járó címet is kiérdemli. Az új hajó a globális felmelegedés által kínált lehetőségeket lesz hivatott kiaknázni.

Az Arktika névre keresztelt jégtörő 173 méter hosszú, vízkiszorítása 33,5 ezer metrikus tonna. A megfelelő meghajtásról két RITM-200 típusú atomreaktor felel, ez teszi lehetővé, hogy az új osztály példányai utat törjenek az északi régióban az erre irányított konvojok előtt, akár 3 méter vastag, legfeljebb 4 méter mélyen lévő jégréteget bontva fel. Az üzemanyagot a TVEL cég biztosítja, nekik az év végére kell leszállítaniuk az első rakományt. A 75 fős legénység időszakosan teljesít majd szolgálatot a nyugati és a keleti régióban, nyilván az igényekhez igazodva.


A Project 22220 típusból összesen három példány készül majd el, a másik kettő (a Sibir és az Ural) a Roszatommal 2014-ben megkötött 1,2 milliárd dolláros szerződés értelmében 2019-ben és 2020-ban áll majd szolgálatba. Ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy az eredeti Arktika sorrendben a második atommeghajtású jégtörő volt, ez a felszíni egységek közül elsőként érte el az Északi-sarkot, de még nyugdíjazását követően is használják, főleg kísérleti és tesztelési célokra. A most elkészült utód eredetileg 2017-ben rajtolt volna el, de a munkálatokat sikerült idő előtt elvégezni.

Oroszország az új jégtörők mellett további bázisokat is épít északi partjai mentén, ezek nyilván ugyanúgy a klímaváltozás által kínált lehetőségekre való felkészülést szolgálják.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások