Eladja szoftver­részlegét a Dell

Eladja szoftver­részlegét a Dell

2016. június 21. 20:23, Kedd
Az EMC hatalmas falat volt számukra, minden centre szükségük van, ez a lépés pedig több milliárd dolláros bevételt hozhat.

A Dell bejelentette, hogy a Fransisco Partners és az Elliott Management Corporation vásárolja meg a szoftverrészlegét. A Dell részlege nagy részétől megválik, eladja például a Quest Software-t és a SonicWall nevű IT-biztonsági vállalatot is, ugyanakkor más vállalkozások, többek között a Boomi, a tulajdonában maradnak.

Az egyeztetések részleteit ismerő bennfentesek közölték , hogy az IT-óriás az egyik olyan üzletágától válik meg, amelyik stabilan nyereséges. Az eladásból befolyó összeggel egyrészt feltöltik majd a Dell kasszáját, másrészt a menedzsment a jövőben a fő profilokra összpontosíthat.

Az EMC tavaly októberben került 67 milliárd dollárért a Dell tulajdonába, az átvétel legkésőbb az év közepéig lezárulhat, emiatt vannak pénzszűkében. Valószínűsíthető, hogy az EMC átvétele után a konszern további átszervezéseket hajthat végre, továbbá az EMC-t is kivezetné a tőzsdéről. Ez utóbbi lépést a társaság már a saját esetében is megtette, ezáltal nem kell negyedéves ciklusokhoz igazodnia és rövidtávú érdekeknek megfelelnie. Más területeken is karcsúsítottak, például áprilisban derült ki, hogy az óriáscég Észak-Amerika kivételével távozik a nyomtatók piacáról.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban