Második tesztjén is túl van a Mars-rakéta 

Második tesztjén is túl van a Mars-rakéta 

2016. július 1. 19:06, Péntek
A NASA hideg üzemanyaggal is letesztelte az SLS-t, amely 2018-ban repülhet először.

Június 28-án került sor a NASA következő generációs rakétájának sorrendben második tesztjére, amelynek során ezúttal is a meghajtást vették közelebbről szemügyre. A cél annak igazolása volt, hogy a rakéta jóval hidegebb, a megengedett alsó határhoz közeli hőmérsékletű üzemanyaggal is gond nélkül begyújtható, ez pedig valóban így is történt.

A kísérletre ugyan Utah államban, az Orbital ATK sivatagi helyszínén került sor, ennek során azonban a rakéta üzemanyagát 4,4 Celsius-fokra hűtötték le, ami a megengedett tartomány alsó határát jelenti. A 2015 márciusában végrehajtott első begyújtási teszt során ennél jóval magasabb hőmérsékleten, 32 Celsius-fokon tartották az üzemanyagot, de a szakemberek azt is szeretnék garantálni, hogy az említett tartomány valóban biztonságos rajtot tesz lehetővé, ezt pedig nyilván élesben kell kipróbálni.


A mindössze két percig tartó égetés során a rakéta belsejében egészen 3300 Celsius-fokra ugrott fel a hőmérséklet, különösebb gondot azonban nem tapasztaltak, így az összesen 82 szempontot érintő, egyszerre 530 különböző csatornán beérkező kritikus fontosságú adatokat probléma nélkül regisztrálták, ezek kiértékelése tehát szintén megindulhat. A szárazföldön, rögzített pozícióban végrehajtott tesztek után jöhet az első fellövés, erre azonban a tervek szerint 2018-ban kerül majd sor, ennek során legénység nélkül próbálnák ki a rakétát, az immár több mint 8 milliárd dollárba kerülő program eredményeként ezt követné az űrhajósok fellövése - valamikor 2020 táján, hogy azután a 2030-as években a Marsot is célba vegyük.

Magát a tesztet egyébként egy órával el kellett halasztani, mivel a számítógépes rendszernél jelentkezett valamilyen probléma, a kísérletet azonban ez végül nem befolyásolta.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások