SpaceX: a nehezített leszállás is sikerült

SpaceX: a nehezített leszállás is sikerült

2016. augusztus 17. 00:33, Szerda
A rakéta egy jóval magasabb pályáról is sikerrel tért vissza a drónhajóra.

A SpaceX vasárnap egy újabb műholdat juttatott a világűrbe, a rajtot követően pedig ismét megkísérelték a tengerre történő leszállást. Ez végül sikerült, a rakéta egy darabban tért vissza, mégpedig az eddigieknél magasabb pályáról, ami tovább nehezítette a feladatot.

A cég saját Twitter-hírfolyamában, illetve az élő közvetítést biztosító oldalon követhettük figyelemmel az újabb rajtot, amelynek során ezúttal egy japán műholdat igyekeztek pályára állítani. A JCSAT-16 kommunikációs feladatokat lát majd el a csendes-óceáni régióban, mégpedig 15 éven keresztül, geostacionárius pályáról (leváltva az életének végéhez érkezett Superbird-B2 műholdat, amelynek pótlása korábban szállítás közben megsérült, így csak jövőre áll majd készen a rajtra), Ezen pálya eléréséhez a rakétának is magasabbra kellett eljutnia, mint korábban, így még kevesebb üzemanyag maradt a visszatéréshez.


Az indítás a 15. perc után kezdődik

A Falcon 9 vasárnap reggel gond nélkül rajtolt el, a második fokozat a tervek szerint vált le és indította be saját hajtóművét, hogy megkezdje a kívánt pálya megközelítését. A műhold nem sokkal később erről vált le, az első rádiójelek gyorsan be is futottak az irányítóközpontba, a pályára állás azonban több hetet vesz majd igénybe. Az első fokozat ezzel egy időben a drónhajó felé vette az irányt, ami a nagyobb sebesség és magasság miatt az egyetlen visszatérési lehetőséget biztosítja, hiszen itt már nincs elegendő üzemanyag ahhoz, hogy a szárazföldre irányítsák vissza a rakétát. A leszállás szintén gond nélkül ment, négyre növelve a sikeres tengeri visszatérések számát – ezt eddig 11-szer kísérelték meg, 9 alkalommal célozva meg a tengeren hánykolódó drónhajót.

A cég illetékesei eközben már az első újrafelhasználásra készülnek, ennek alanyát már ki is jelölték, azt azonban nem lehet tudni, hogy pontosan melyik küldetés részeként valósítanák ezt meg. Jó eséllyel októberben, vagy valamikor még az év vége előtt kerülne sor az egyik visszatért első fokozat ismételt fellövésére. A SpaceX egyébként már most rekordot döntött, hiszen ez volt az idei nyolcadik sikeres fellövésük, a Falcon 9 rakéta pedig 2010 óta összesen 28 küldetésen van túl.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások