Navigációs rendszer vakoknak

Navigációs rendszer vakoknak

2016. szeptember 5. 22:59, Hétfő
A digitalizálás jelentős mértékben javíthat a látássérültek életminőségén.

Az idegen környezetben való mozgás sok embernek komoly problémát okoz. A vakokat és a látássérülteket az idegen környezetben való tájékozódás még komolyabb kihívás elé állítja. Könnyen bizonytalanná válhatnak, elveszíthetik a tájékozódó képességüket és nehezebben kerülhetik el a baleseteket is. A TERRAIN projekt keretében egy hordozható, elektronikus asszisztensrendszert fejlesztenek ki, illetve tesztelnek a szakemberek. A kutatók azt szeretnék, ha a vakok mozgástere jelentős mértékben megnőhetne.

A rendszer alapját az olyan mobileszközök jelentik, mint az okostelefon vagy az okosóra, ezeket ugyanis a vakok és a látássérültek egyre jobban tudják kezelni, ezért egyre többször használják is és olyan technológiákat tesznek elérhetővé a számukra, mint a GPS vagy a beszédfelismerés, illetve -vezérlés. Sebastian Ritterbusch, a projekt koordinátora közölte, hogy e technológiákban rejlő potenciált arra szeretnék felhasználni, hogy kiegészíthessék az olyan eszközöket, mint a fehér bot. Az ugyanis jelenleg nem tud minden akadályt érzékelni és ezáltal a biztonságos közlekedést is csak az ismerős környezetekben, illetve a betanult útvonalakon biztosítja.


Az okostelefon vagy okosóra mellett az új rendszer két további hardverből állna. Ezek egyike lenne a körülbelül a mellkas magasságában elhelyezett kamera, amely felméri a különböző szituációkat, például a közlekedési táblákat, útlezárásokat és személyeket, majd az információkat helyzetelemezés céljából elküldi az okostelefonra. A készüléken már tárolva lesznek a digitális térképadatok és bizonyos környezetek fényképei, amelyek egyúttal tartalmazni fognak bizonyos útjelöléseket, épületeket, bejáratokat és közlekedési átkelőket is. A másik elem pedig egy olyan eszköz, amely a környezettel kapcsolatos részletes információkat vakírással jeleníti meg.

A projektpartnerek számára különösen nagy kihívást jelent az ember-gép interfész kifejlesztése. Rainer Stiefelhagen, a Karlsruhei Technológiai Intézet Látássérült Tanulmányi Központjának vezetője kifejtette: mindazt, amit a rendszer felismer, összegezni kell, kiértékelni, majd az érintettekkel gyorsan és érthetően közölni. A projekt során az információátvitel különböző változatait kell tesztelni. Lehetőség lesz beszédüzenetek, hangjelek vagy akár vibráció használatára. Az utóbbi akár a mobiltelefonra, az okosórára vagy egy övre is továbbíthat például iránymutató jeleket.

A program résztvevői először adatokat akarnak gyűjteni a navigációs rendszer felépítéséhez és a szakmai szövetségekkel létrehoznának egy profilt. Az első alapváltozatot 2017 végén tesztelnék, majd tovább optimalizálnák. Ritterbusch és Stiefelhagen egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a megoldás kibővítheti az érzékeket. Minél jobban sikerül az új módszerekkel javítani a tájékozódási képességen, annál nagyobb biztonságban érezhetik magukat a felhasználók és annál önállóbbak lehetnek.

2014 óta már okosszemüveggel is láthatnak azok, akiknek rohamosan gyengül a szemük, vagy szinte teljesen elvesztették a látásukat. Az oxfordi kutatók találmánya a szemüveg lencséjére vetíti a környező tárgyak képét, ezzel megkönnyíti viselői mindennapi életét. Emellett a Toyota által megalkotott kamerás, hangszórós ruha is segítheti a vakokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások