Jelenleg nem téma a virtuális valóság az Apple számára

Jelenleg nem téma a virtuális valóság az Apple számára

2016. október 17. 18:34, Hétfő
A kaliforniai óriáscég érdeklődik a terület iránt, de eddig nem volt nagy bejelentése. Mindez nagyon is tudatos döntés.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója elmagyarázta, hogy miért nem foglalkoznak igazán a virtuális valósággal (VR). A társaság annak ellenére meglehetősen visszafogott a témában, hogy 2013 novemberében felvásárolta az Xbox Kinect szenzor gyártóját, a PrimeSense-t, majd ugyanígy tett Metaio nevű kiterjesztett valóság vállalkozással és a Faceshift svájci fejlesztőstúdióval is. Emellett februárban kiszivárgott, hogy a társaság szorgalmasan dolgozik saját VR-termékein.

A menedzser közölte, hogy semmi sem válthatja ki vagy helyettesítheti egy ember megérintését, ezért az olyan technológiákra összpontosítanak, amelyek ezt lehetővé teszik. Az egyik ilyen technológia a kiterjesztett, illetve a vegyes valóság. A virtuális valóságban való jelenlét és a virtuális figurákkal vagy más játékosokkal való kapcsolatfelvétel ugyan audiovizuális szempontból egy nagyon érdekes érzés, de hiányzik a más személyek vagy a környezet megérintésének a lehetősége. S ez még azokból a vezérlőegységekből is hiányzik, amelyeket kifejezetten a VR-környezetekhez fejlesztenek ki. Függetlenül attól, hogy ezek az eszközök, hogy néznek ki, a játékosoknak mindig a kezükben kell tartaniuk azokat.

Tim Cook ugyan hiszi, hogy vannak érdekes alkalmazások a virtuális valóság területén, de szerinte azokkal a fejlesztők a széles tömegeket nem fogják elérni. A kiterjesztett valóság viszont sokkal több potenciált kínál, annak ellenére, hogy a technológia még a kezdeti szakaszban van és még nagyon sok fejlesztőmunkára van szükség. Az Apple ez utóbbi technológiára koncentrál. Amennyiben például két kiterjesztett valóság szemüveget viselő ember beszélget egymással, az még mindig természetesebb, mint egy VR-diskurzus. A virtuális valóság ugyanis akadályt képez a felhasználók között és ez végül oda vezethet, hogy a kiterjesztett valóság fog inkább elterjedni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások