25 000 munkahelyet hoz létre az USA-ban az IBM

25 000 munkahelyet hoz létre az USA-ban az IBM

2016. december 15. 14:55, Csütörtök
A gyártó jelentős mértékben növelné az országban foglalkoztatottak számát.

Ginni Rometty, az IBM vezetője bejelentette, hogy a társaság a következő négy esztendőben 25 000 új dolgozót akar munkába állítani. Az óriáscég már jövőre 6000 munkahelyet teremtene. A munkahelyek létrehozására kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban kerül sor. Emellett a 4 év során az óriáscég egymilliárd dollárt fordít az amerikai munkatársai ki- és továbbképzésére.

A bejelentés érdekessége, hogy az pont Donald Trump megválasztott elnök és a Szilícium-völgy képviselőinek tervezett találkozója előtt történt. Az egyeztetés helyszínéül a New York-i Trump Tower szolgál majd. A Donald Trump által meghívott menedzserek között van az a Ginni Rometty is, aki tagja annak a stratégiai és politikai fórumnak, amelyben cégvezetők kaptak helyet. A fő feladatuk a gazdaság felpörgetése és az új munkahelyek teremtése.

A meghívottak táborát erősíti még Timothy D. Cook (Apple), Satya Nadella (Microsoft), Larry Page és Eric E. Schmidt (Google, illetve Alphabet). Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját és vezetőjét Sheryl Sandberg ügyvezető helyettesíti majd. Szintén a résztvevők között lesz Jeff Bezos (Amazon), Elon Musk (Tesla), Brian M. Krzanich (Intel), Chuck Robbins (Cisco) és Safra A. Catz (Oracle). Komoly hiányzónak minősül viszont Jack Dorsey, a Twitter első embere.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások