Nincs rendszer a meteoritok becsapódásában

A nagyobb becsapódások ugyanis nem szabályos időközönként következnek be.

A földi élet alakulásával, valamint a nagy kihalásokkal kapcsolatban számos alkalommal felmerült a nagyobb becsapódások szerepe, ezzel kapcsolatban pedig több eltérő elmélet is született. Eddig a szakemberek egy része úgy gondolta, hogy a komoly behatások szabályos időközönként mentek végbe, egy új tanulmány azonban cáfolja ezt.

Egy svájci és egy svéd egyetem közös kutatócsoportja vette górcső alá a területet, igyekezvén felvázolni az esetleges összefüggéseket. A szakemberek bizonyos korlátokat húztak fel a munkával kapcsolatban, itt ugyanis kihagyták a több milliárd éves krátereket, ehelyett pedig kizárólag az elmúlt 500 millió évben bekövetkezett becsapódások nyomait vizsgálták meg, ezen belül is 22 olyan példányra fókuszálva, amelyek korát 1 százalékon belüli hibahatárral tudjuk meghatározni. Részletes anyagukban arra a következtetésre jutottak, hogy nemcsak a korábbi, szabályos időközönként bekövetkező katasztrófákkal kapcsolatos elmélet hibás, de több kráter korát is tévesen becsülték meg.

Egyes amerikai kutatók még 2015-ben is azon meggyőződésüket hangoztatták, hogy a nagy becsapódásokra minden 26 millió évben kerül sor, ezzel tehát egy bizonyos rendszer figyelhető itt meg. Ez a mostani anyag szerint nem így van, a behatások véletlenszerűen történnek, bár a hasonló korra becsült példányok vizsgálata valóban megtévesztő lehet. Példaként említik a mexikói Chicxulub-krátert (amelyet a dinoszauruszok kihalásával hoznak összefüggésbe) és az ukrajnai Boltis-krátert, amelyet szintén 66 millió évesre becsülnek. Ezek létrejöhettek az aszteroidaövből kiszakadt két példány közös útja és együttes becsapódása révén, de egyelőre nincs rá konkrét, egyértelmű magyarázat.

Maradnunk kell tehát a véletlenszerű menetrend verziójánál, amely nem lát rendszert a kráterek létrejöttében.