Orosz befolyásolás a holland közösségi médiában

Orosz befolyásolás a holland közösségi médiában

2017. április 4. 22:21, Kedd
Oroszország álhírek terjesztésével próbálta meg befolyásolni a márciusi hollandiai választásokat - mutatott rá ma közzétett éves jelentésében a holland hírszerző szolgálat (AIVD).

"Azon igyekezetében, hogy visszanyerje szuperhatalmi státusát, Oroszország nem riad vissza a hidegháborús módszerektől, hogy politikai befolyásra tegyen szert" - olvasható a dokumentumban, amely szerint a Kreml a nyugati társadalmak szabadságát és nyitottságát használja fel a céljai eléréséhez. A helyi sajtó által ismertetett jelentés szerint Oroszország Hollandiában is dezinformációs és propagandakampányt folytat, számos olyan oldalt működtet, amellyel irányítani próbálja a közbeszédet a közösségi médiában, az orosz szervek azonban emellett klasszikus kémkedési módszereket is használnak az országban.

Rob Bertholee, a belügyminisztérium felügyelete alá tartozó AIVD igazgatója arról számolt be, hogy Moszkvának ennek ellenére nem sikerült érdemben beavatkoznia a választási folyamatba. "Úgy látom, megpróbálták rossz irányba befolyásolni a választókat azáltal, hogy hamis vagy részben hamis híreket terjesztettek" - mondta Bertholee.

Az értékelés szerint az orosz fenyegetés erősebb Hollandiában és Európában, mint egy évvel korábban. "Oroszország rendkívül aktívan kémkedik, és nem csak a választások idején" - állította a jelentés. A holland hatóságok a választásokat megelőzően úgy döntöttek, hogy az orosz fenyegetés miatt kézzel számolják a szavazatokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások