Lassan terjed az Android 7 Nougat

Lassan terjed az Android 7 Nougat

2017. április 12. 21:43, Szerda
A megszokott tempóban zajlik a generációváltás, a régi verziók még mindig jelen vannak.

Az Android esetében hozzászokhattunk ahhoz, hogy a vadonatúj verziók nem terjednek rohamos gyorsasággal, itt ugyanis a számos eltérő gyártó különböző frissítési menetrendet és támogatási ciklusokat alkalmaz. A jelenlegi generáció sem változtat ezen, így a Nougat csak lassan halad előre.

A Google mobil operációs rendszere a mobilos elérések terén már átvette a vezetést, ahogy azt (hosszú késéssel) a bevételeknél is megtette. A cég most közzétette a legfrissebb havi összegzést a rendelkezésre álló (pontosabban a használatban lévő) verziók megoszlásáról, ebből pedig kiderül, hogy a saját táboron belül a 7.0 Nougat még mindig csak 5 százalékon áll. Tekintettel arra, hogy a debütálás óta immár 6 hónap telt el, ez nyilván lehetne jóval magasabb is, ám az említett tényezők miatt nagy meglepetésről nem beszélhetünk. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a 6.0 Marshmallow a készülékek 31,2 százalékán van jelen, ám a vezető hely még mindig a még korábban bemutatott 5.0 Lollipopnak jár, amely összesítve még mindig 32 százalékot birtokol.


Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a 4.4-es verziószámot viselő KitKat még mindig 20 százalékkal van jelen a felsorolásban. Ez többek között nyilván annak is köszönhető, hogy a telefonok mellett több tábla és e-olvasó is erre a verzióra támaszkodik, esetükben pedig a frissítés olykor még ritkábban elérhető. A Jelly Bean aránya 10,1 százalék, ez annak idején szintén népszerű változatnak számított az olcsóbb készüléken, míg a mezőnyt valamikor egyértelműen uraló Gingerbread (az Android 2.3) már csak 0,9 százalékot mondhat magáénak – kétségtelenül hosszú évek teltek el azóta.

Mivel az Android O fejlesztői előzetese szintén elérhető, a folyamat várhatóan felgyorsul az elkövetkező hónapokban, ezt pedig az új generáció megjelenése követheti.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások