Pihenőpályán a Mass Effect széria

Pihenőpályán a Mass Effect széria

2017. május 12. 08:24, Péntek
Az Andromeda vegyes fogadtatása miatt már elkezdődtek a leépítések a BioWare Montreal berkeiben és jegelik a franchise-t is.

A BioWare kicsit mellényúlt a Mass Effect: Andromeda kapcsán. Nem arról van szó, hogy rossz lenne a játék, mert nem az. Egyszerűen csak fellépett a Batman: Arkham Origins effektus, azaz egy alapjaiban jó játék egyszerűen nem volt képes felnőni a nagy nevű elődökhöz. Az Andromeda kapcsán ez nem is olyan meglepő, a BioWare Montreal nem bírt még ilyen irányú tapasztalatokkal és a "kudarc" után nem is nagyon lesz már lehetősége javítani. A BioWare-hez közeli forrás ugyanis arról beszélt a Kotaku munkatársának, hogy az Electronic Arts elkezdte leépíteni a fejlesztői létszámot.

A BioWare Montreal vissza lett minősítve támogató stúdióvá, azaz a nagyobb projektben csak bizonyos részfeladatokat kapnak és ehhez természetesen nem kell akkora létszám sem, mint egy Andromeda elkészítéséhez. Ezzel együtt pedig sajnos a Mass Effect széria is parkolópályára került. Ez persze nem azt jelenti, hogy búcsút inthetünk a sorozatnak, de jó pár évig nem találkozhatunk a tervezett folytatással. Már ha egyáltalán az Andromeda vonalon haladnak tovább a készítők és nem kezdenek valami újat el inkább.

Listázás a fórumban