A gyerekeket védenék egy új, különleges emodzsival

A gyerekeket védenék egy új, különleges emodzsival

2017. június 2. 14:05, Péntek
Menstruációval foglalkozó ikont szeretne egy civil szervezet, mely így döntené le az egyes kultúrákban meglévő ezzel kapcsolatos tabukat.

A javaslattal egy gyermekeket segítő szervezet állt elő, a Plan International Facebook-bejegyzésében hirdette meg az új emodzsi terveit. Az ikonváltozatok a menstruációval foglalkoznak, a szervezet ugyanis azt szeretné elérni, hogy erre az állapotra is legyen külön emodzsi. A projekt célja nem a figyelemfelkeltés, hanem a tabuk ledöntése. A Plan International összesen öt emodzsitervet hozott nyilvánosságra. Azt az ikont, amely a leginkább elnyeri a felhasználók tetszését javaslatként elküldik a Unicode Konzorciumnak, amely arról dönt, hogy mely emodzsik legyenek később hivatalos szabványok. Amennyiben az egyik ikont elfogadják, akkor az a jövőben megjelenhet az okostelefonokon, a táblagépeken és a számítógépeken.


Afrikában sokszor nem engedik iskolába a menstruáló kislányokat

Az akcióval a szervezet szeretné lebontani a meglévő tabukat, hiszen a menstruáció sok helyen még mindig tiltott témának számít. A tervek direkt úgy készültek, hogy a megjelenített emodzsiverziók a különböző kultúrákban is közérthetőek legyenek. Susanna Legena, a Plan International ausztráliai vezérigazgatója kiemelte, hogy egyáltalán nem nevetséges dolog az, hogy ha már van például hosszú orrú kobold és flopilemez emodzsi, akkor menstruációs emodzsi is legyen.

Az elmúlt időszakban előbb csak kísérleti jelleggel voltak elérhetők, majd hivatalossá váltak a bőrszíneket és a női szakmákat bemutató emodzsik. Új emodzsikra vonatkozó javaslatokat elvileg bárki benyújthat.

Listázás a fórumban