Mégis belép az autóiparba az Apple

Mégis belép az autóiparba az Apple

2017. június 15. 13:01, Csütörtök
A társaság vezetője először erősítette meg, hogy a robotautó-technológiákra fókuszálnak.

Tim Cook a Bloomberg gazdasági hírügynökség televízióadójának nyilatkozott és kijelentette, hogy az autonóm rendszerekre koncentrálnak, mert azok ezen a területen kulcsfontosságú technológiák. Kiemelte, hogy ez a terület jelenti az egyik legnagyobb kihívást a mesterséges intelligencia számára. A menedzser hangsúlyozta, hogy szerinte az autóágazat drasztikus áttörés előtt áll és mindez az autonóm vezetésnek, az elektromos meghajtásnak és az autómegosztási szolgáltatásoknak köszönhetően következhet be.

Cook végül nem igazán adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy vajon az Apple fog-e saját gépkocsit gyártani. Csupán annyit mondott, hogy meglátják merre visz az útjuk és nem tudják vagy akarják megmondani, hogy egy termékkel kapcsolatban a jövőben pontosan mit fognak tenni. Tehát továbbra is kérdéses, hogy a technológiát fejlesztve partnerként betársulnak majd más cégekhez, vagy önállóan akarnak majd mindent elkészíteni, márkájukkal megjelenve ezen a piacon is.


Az Apple tavaly 1 milliárd dollárt fektetett e a Didi Chuxing nevű kínai autómegosztó szolgáltatásba. A bejelentés azután történt, hogy tavaly júliusban Bob Mansfield lett az Apple önállóan közlekedő, elektromos meghajtású járműveket fejlesztő részlegének az első embere. Áprilisban kiderült, hogy a konszern Kaliforniában tesztelheti az autóit, miután megkapta az ezzel kapcsolatos engedélyt a a California Department of Motor Vehicles (DMV) nevű helyi közlekedési hatóságtól. A DMV adatai alapján a licenc három átépített, 2015-ös évjáratú Lexus RX450h SUV gépkocsira és hat vezetőre vonatkozik. Az Apple először a fedélzeti szoftverét próbálja majd ki éles körülmények között. Korábban volt olyan hír, hogy a cég már letett a saját jármű kifejlesztéséről és inkább a szoftverekre összpontosít.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások