Közösen fejleszt autókat a Volvo és az nVidia

Közösen fejleszt autókat a Volvo és az nVidia

2017. június 28. 19:22, Szerda
A két gyártó és két további támogató stratégiai partnerséget kötött.

A Volvo, az Autoliv és az nVidia létrehozta a Zenuity nevű közös vállalatot. A négy cég közösen akar önállóan közlekedő gépkocsikat megalkotni, amelyek az nVidia Drive PX platformjára épülnek majd. A cél az, hogy 2021-re sikerüljön megvalósítani a magas fokúan automatizált járművek sorozatgyártását. A Zenuity önálló közlekedést biztosító szoftverrel fogja ellátni a Volvót, majd az Autoliv harmadik fél számára is elérhetővé fogja tenni ezeket a programokat.

Jan Carlson, az Autoliv ügyvezetője kiemelte, hogy azáltal, hogy az nVidia lett a partnerük, hozzáférést szereztek az autonóm vezetés területén meghatározó mesterséges intelligencia platformhoz. Jensen Huang, az nVidia első embere pedig hozzátette, hogy a technológia a kulcs az autonóm autók kifejlesztéséhez. A Drive PX skálázható és akár energiatakarékos üzemmódban vagy egy nagy teljesítményű mesterséges intelligencia szuperszámítógép keretében is felhasználható. Az aktuális Drive PX 2 maximális kiépítettségben két Pascal grafikus chipet tartalmaz, amelyek mindegyikét 4 gigabájt GDDR5 RAM egészít ki, valamint két Denver-magos processzorból és négy ARM Cortex-A57-ből áll.

A Volvo Cars, az Autoliv, a Zenuity és az nVidia olyan rendszereket akarnak közösen megalkotni, amelyek a gépi tanulás segítségével ismerhetik fel a környezetükben lévő tárgyakat, fel tudnak készülni a lehetséges fenyegetésekre és képesek biztonságosan navigálni a gépkocsikat. Ezek a megoldások képesek ötvözni a valós idejű információkat egy nagy felbontású térképpel, ezáltal lehetővé téve egy biztonságos útvonal megtervezését és az azon való precíz haladást, miközben ügyelnek az állandóan változó körülményekre is. Emellett képesek a jármű teljes térhatású képét is megjeleníteni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások