Megállt a PC-piac évek óta tartó zuhanása

Megállt a PC-piac évek óta tartó zuhanása

2017. október 11. 17:32, Szerda
A prognózisoknál jóval kisebb 0,5 százalékos csökkenéssel stabilizálódott a harmadik negyedévben a hagyományos számítógépek világpiaci forgalma az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint.

A harmadik negyedévben 67,2 millió hagyományos kivitelű, azaz asztali, notebook és workstation számítógépet értékesítettek a világpiacon, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az IDC prognózisa 1,4 százalékos forgalomcsökkenést jelzett előre a harmadik negyedévre. A piacvezető öt legnagyobb gyártó megerősítette pozícióját a többi gyártóval szemben. Az öt közül csak a legkisebb, az Asus eladásai csökkentek, mégpedig a 0,5 százalékos piaci átlagnál jóval nagyobb, 14,6 százalékos mértékben.

Az összes többi gyártó eladásai 3,2 százalékkal csökkentek 17,475 millióra 18,029 millióról. Együttes piaci részesedésük 26,0 százalékra csökkent 26,7 százalékról. A piacvezető változatlanul a HP Inc. 15,295 millió, az egy évvel korábbinál 6,0 százalékkal több számítógép eladásával. A HP piaci részesedése 22,8 százalékra nőtt 21,4 százalékról. A második legnagyobb számítógép gyártó a Lenovo 21,6 százalékos piaci részesedéssel a 2016 harmadik negyedévi 21,5 százalék után. A kínai vállalat eladásai 0,1 százalékkal 14,506 millióra nőttek.

A harmadik helyen álló Dell eladásai 0,8 százalékkal 10,836 millióra nőttek a harmadik negyedévben, ami 16,1 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő az egy évvel korábbi 15,9 százalék után. Az Apple 0,3 százalékkal 4,901 millióra növelte eladásait, piaci részesedése pedig 7,3 százalék lett 7,2 százalék után. Az Asus 4,189 millió számítógépet értékesített 4,907 millió után, piaci részesedése pedig 6,2 százalékra zsugorodott 7,3 százalékról.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások