Együttműködik a Volkswagen és a Google

Együttműködik a Volkswagen és a Google

2017. november 8. 22:48, Szerda
A két nagyvállalat a kvantumszámítógépek területén akar kooperálni.

A Volkswagen és a Google képviselői a Lisszabonban rendezett Web Summit 2017 nevű technológiai konferencián jelentették be, hogy átfogó kutatási együttműködést indítanak a kvantumszámítástechnikában. A társaságok a jövőben ki akarják próbálni, hogy milyen lehetőséget kínál ez a terület, s bővítenék az eddig megszerzett tudásukat.

A két fél szakértőiből álló csoport a Google egyik kvantumszámítógépén fog dolgozni és három fejlesztési területre összpontosít majd: továbbfejlesztik a közlekedésoptimalizálást, új anyagstruktúrákat keresnek a nagy teljesítményű elektromos járműakkumulátorokhoz és új anyagokat modelleznek, valamint új gépi tanulási eljárásokkal dolgoznak a mesterséges intelligencián.

Martin Hofmann, a Volkswagen informatikai vezetője közölte, hogy a kvantumszámítógép-technológia új dimenziókat nyit meg előttük. Az elsők között akarnak lenni azok között, akik vállalati szinten alkalmazni tudják a kvantumszámítástechnikát, ha az ehhez szükséges technológia elérhetővé válik. Ehhez a céljukhoz a Google szakembereivel való együttműködésnek köszönhetően egy komoly lépéssel közelebb kerültek.

Hartmut Neven, a Google Kvantum Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának fejlesztési vezetője hozzátette, hogy a Volkswagen nagy szakértelemmel rendelkezik a fontos alkalmazásközeli feladatok megoldásában. Örülnek annak, hogy a gyártóval közösen kutathatják, hogy a kvantumszámítástechnika miként változtatja meg és viszi előre az autóipart.

A Volkswagen San Franciscóban és Münchenben lévő Információtechnológiai Központjainak szakértői a Google munkatársaival közösen többek között algoritmusokat, szimulációkat és optimalizálásokat fognak kifejleszteni. A német vállalat az első autógyártó, amely intenzíven foglalkozik a kvantumszámítógép-technológiával. A konszern az első kapcsolódó kutatási projektet márciusban jelentette be: közlekedésoptimalizálást végzett 10 000 taxi számára Pekingben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások