A rendőrség vetett véget az Alexa partijának

A rendőrség vetett véget az Alexa partijának

2017. november 15. 07:47, Szerda
Az Amazon hangérzékelős assziszense teljes hangerőn bömböltette egy lakásban a zenét hajnalban, a hiba oka még nem ismert.

Oliver Ollzen Haberstroh a hétvégén bezárta a lakását és elindult a hamburgi Reeperbahnra szórakozni. A férfi aligha sejtette, hogy milyen eseménydús éjszaka előtt áll. Szombat hajnal 1 óra 42 perckor az egyik szomszédja kihívta a rendőrséget, mert a házból teljes hangerőn szólt a zene. A rendőrök kiérkeztek a helyszínre, majd hosszasan csengettek és dörömböltek, de válasz nem érkezett és senki sem nyitott nekik ajtót. Ekkor úgy döntöttek, hogy erőszakkal bemennek a lakásba. Segítséget hívtak, feltörették a zárat, majd amint bementek, komoly meglepetés érte őket, ugyanis senki sem tartózkodott a helyiségekben. Kiderült, hogy az Amazon Alexa szolgáltatása volt a ludas, amely egészen addig zökkenőmentesen működött, de akkor valamiért "megbolondult" és partit rendezett.

Az eset azért érdekes, mert a lakás üres volt és így senki sem adhatott a zene lejátszására utasítást a rendszernek, és a tulajdonos mobiltelefonja sem állt összeköttetésben az Amazon termékével. A társaság telefonos ügyfélszolgálatán azt kérdezték tőle, hogy nem volt-e esetleg nyitva az ablak és azon keresztül nem aktiválhatta-e valaki a rendszert, de erre is nemleges volt a válasz, lévén a lakás a hatodik emeleten található.

Haberstroh eddig teljesen elégedett volt az Amazon szolgáltatásaival, de most némileg dühös lett, hiszen ki kellett fizetnie az ajtó helyreállítási költségeit, ráadásul a társaságtól sem kapott semmilyen magyarázatot az esetre. Végül még az Alexát is megkérdezte, de a válasz annyi volt, hogy: "Sajnos nem találtam választ a kérdésedre." Ezután megszületett a döntés és a férfi megvált a szolgáltatástól, majd visszaküldte a kapcsolódó eszközt az óriáscégnek.

Júliusban Új-Mexikóban egy családi veszekedés során a szobában folyamatosan figyelő asszisztens hívta a rendőrséget, az agresszív férjet letartóztatták. Az ok az volt, hogy az okoshangszóró a "Did you call the sheriffs?" kérdést telefonhívásként értelmezte ("call the sheriffs") és ennek megfelelően cselekedett is. A diszpécser ezután a családi vitát hallva egyenruhásokat küldött a lakáscímre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások