Az Intelnek a jövőben több kockázatot kell vállalnia

Az Intelnek a jövőben több kockázatot kell vállalnia

2017. december 29. 10:11, Péntek
A társaság vezetője új irányt jelölt ki, a bevételek fele jön már csak az asztali gépek processzorainak eladásából.

Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója az éves visszatekintésében és a jövő évvel kapcsolatos kitekintésében új irányt mutatott be a cég munkatársainak. A menedzser hangsúlyozta, hogy a társaságnak a jövőben sokkal több kockázatot kell vállalnia, mert már nem csupán a PC-k területén lesz jelen. A következő években csak a bevétel 50 százaléka származik majd a PC-üzletből, a fennmaradó 50 százalék az új piacokról. Ehhez azonban olyan kockázatokat kell vállalni, amelyek akár hibás döntésekhez is vezethetnek. A közelmúlt hibás döntései között említette például azt, hogy "elaludták" a megjelenést az okostelefon-piacon, valamint azt, hogy eleinte a WiMAX mellett tették le a voksukat az LTE helyett.

Az Intel vezetője által említett nagyobb kockázatvállalás elsősorban a hálózatba kötött eszközök (dolgok internete - IoT), a mesterséges intelligencia és az autonóm vezetés területén valósulhat majd meg. A Client Computing Group (CCG) nevű részleg lesz felelős az összes új területen való megjelenésért.

Az Intel mindent az adatok jövőjének rendel alá és ehhez biztosítaná a megfelelő számítástechnikai teljesítményt, és egy külön adatközpont-részleget is létrehoznak. A következő 5-10 évvel kapcsolatban Krzanich bizakodó, úgy véli a világ az Intel szilíciumchipjeivel fog működni. A folyamatosan növekvő bevételek és nyereségek az elmúlt években lehetővé tették számos vállalkozás átvételét, ezek között volt az Altera, a MobilEye, a Movidius és a Nervana. Az Intel az elmúlt hónapokban a befektetési cége, az Intel Capital segítségével több mint egymilliárd dollárt invesztált olyan vállalkozásokba, amelyek a mesterséges intelligenciát kutatják vagy azzal foglalkoznak. Ugyanakkor tavaly áprilisban 12 000 embert kellett elbocsátaniuk és számos projektet felülvizsgáltak vagy leállítottak. Emellett eladták a McAfee-t is.

Krzanich már tavaly júliusban kifejtette, hogy az Intel egy "alkalmazkodó konszern", s a közeljövőben a dolgok internete, az adatközpontok, a felhőkörnyezet és a hálózatba kötött autók területén jelenhetnek majd meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások