A légkör szélét vizsgálja meg a NASA

A légkör szélét vizsgálja meg a NASA

2018. január 10. 12:20, Szerda
Az ionoszféra változásait figyelnék meg két műhold révén.

A NASA a távoli bolygók és a Naprendszer egyéb tagjainak megfigyelése mellett saját otthonunkat is igyekszik jobban megvizsgálni, bár a jelek szerint a Trump-adminisztráció számára ez jóval kevésbé érdekes és fontos terület. Idén egyszerre 2 műholdat is útnak indítanak, hogy az ionoszférát vegyék jobban szemügyre.

A bejelentésből megtudhatjuk, hogy január folyamán a Global-scale Observations of the Limb and Disk (GOLD) névre keresztelt szonda indul majd útnak, amely a nyugati félteke felett parkol majd le (geostacionárius pályán), félóránként összeállítva egy teljes szélességű képet a felső rétegekről, azok változásairól. Itt nemcsak a földi időjárás okozta eltérések, de az űrbéli események által kiváltott változások is szerepet játszanak, azonban most először kapunk majd részletes képet arról, hogy az összjáték eredményeként miként alakulnak az itteni viszonyok. A hurrikánoktól kezdve a mágneses viharokig minden ide tartozik, a NASA tehát érdekes eredményekre számít.

Ezt követi később az Ionospheric Connection Explorer (ICON), amely viszont a felső rétegeken áthaladva, legfeljebb 560 km-es távolságból figyeli meg az eseményeket, jóval közelebbi és részletes képet nyújtva majd a szakembereknek. Többször figyelnék meg egyazon régiókat, az adatok egybeesése révén pedig még pontosabb eredményeket kapunk majd, felmérve az időjárás befolyását az ionoszférára. Ezáltal az eddig használt és a most alakulóban lévő modelleket is kiegészíthetik, tovább pontosíthatják, ám míg a GOLD arra koncentrál, hogy mi okozza a változásokat (hogyan reagál az ionoszféra a mágneses viharokra, illetve hogyan jelennek itt meg éjjel az egyenlítői régióban felemelkedő sűrű gázbuborékok), addig az ICON azt figyelné meg, hogy a töltött és semleges gázok miként lépnek interakcióba itt – ezt szintén számos külső tényező befolyásolja, így például a napsugárzás, a semleges szelek változásai, stb.

A részletesebb kép megalkotása segíthet majd a rádiós kommunikációban fellépő zavarok kiküszöbölésében, hiszen itt nemcsak a repülőforgalomra, hanem a rádió- és GPS-technológiára is gondolnunk kell.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások