Célpontokká váltak az Apple- és Google-buszok

Célpontokká váltak az Apple- és Google-buszok

2018. január 25. 18:02, Csütörtök
Egy ideje ismeretlenek támadják a két társaság dolgozóit szállító járműveket. Az óriáscégek úgy próbálnak meg reagálni a helyzetre, hogy módosított útvonalakra terelték át a San Francisco és a Szilícium-völgyben lévő központjaik között közlekedő járatokat.

Az Apple néhány bérelt luxusbuszát más útvonalon közlekedteti azután, hogy az elmúlt napokban több járművet is az ismeretlen elkövetők megdobáltak különböző tárgyakkal, illetve lőttek azokra. A buszok San Francisco és Cupertino közötti útvonalon közlekednek. A Mashable amerikai portál betekinthetett az Apple képviselőinek az esetekkel kapcsolatos belső leveleibe és megerősítést nyert, hogy azok valódiak. A társaság buszokért felelős részlegének egyik e-mailjében például az szerepelt, hogy az aktuális, különösen a 280-as úton történt események miatt a járművek - más döntésig - terelőúton közlekednek. Néhány ingázó számára ez akár 30-45 perccel hosszabb utazási időt jelent.

Amit tudni lehet, hogy eddig négy busznak törték be az ablaküvegeit. Az esetekre január 12. és 16. között került sor. Az egyik alkalmazott úgy vélte, hogy valaki gumilövedékkel lőtt a bérelt járművekre. A vállalat mindenesetre szorosan együttműködik a rendőrséggel, hogy minél előbb kivizsgálják a történteket. Emellett ismertté vált, hogy a Google egyik járatát is hasonló támadás érte. A konszern azonnal reagált és szintén terelőútvonalon közlekedteti a buszait. A járatok a dolgozókat a helyi tömegközlekedési cég buszmegállóiban veszik fel. A luxusjárművek többek között WLAN-hozzáférést is kínálnak, így aki szeretne, már az út során is dolgozhat.

Érdekesség, hogy nem először történtek ilyen esetek. Korábban például tiltakozók akadályozták meg a buszok közlekedését, de akadt példa a kerekek kilyukasztására és a járművek megdobálására is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások