Montana továbbra is elvárja az internet­semlegességet

Montana továbbra is elvárja az internet­semlegességet

2018. január 26. 22:10, Péntek
A szövetségi állam saját szabályokat rögzített az internetszolgáltatók számára.

Az Amerikai Egyesült Államokban tavaly decemberben szüntette meg a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) az internetsemlegességet. Ez azt jelenti, hogy az internetszolgáltatók akár vitatott eszközöket (letiltást, sebességkorlátozást stb.) is alkalmazhatnak, valamint megkülönböztethetik a fizetős és a nem fizetős adatforgalmakat. Mindezt egészen addig tehetik meg, amíg erről átlátható módon és megfelelően tájékoztatják az ügyfeleiket.

A szövetségi döntés ellen egyre nagyobb az ellenállás. Montanában például az állami megbízások esetén a jövőben is elvárják majd, hogy a projektekben résztvevő internetszolgáltatók biztosítsák az internetsemlegességet. Az ezzel kapcsolatos rendeletet Steve Bullock demokrata kormányzó már alá is írta. Fontos ugyanakkor, hogy az új szabályok a magántulajdonban lévő cégekre nem vonatkoznak.

Bullock közölte, hogy egyértelmű az álláspontjuk: ők továbbra is internetsemlegességet akarnak. A politikus felszólította a többi szövetségi állam vezetőjét és törvényhozását is, hogy kövessék a példájukat. A demokraták által vezetett államok - például New York és Kalifornia - már tervezik, hogy követik Montana példáját és saját törvényeket alkotnak meg, így biztosítva továbbra is az internetsemlegességet. A szabályok minden helyi internetszolgáltatóra vonatkoznának.

Az FCC egyébként megtiltotta a regionális szabályozásokat, így számítani lehet arra, hogy a testület bíróság előtt támadja majd meg az új rendeleteket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások