Sikerült a Falcon Heavy első fellövése

Sikerült a Falcon Heavy első fellövése

2018. február 7. 08:51, Szerda
Kisebb szépséghibával, ám már az űrben van Elon Musk Teslája.

Az év eleje óta egyre nagyobb izgalommal várták a terület iránt érdeklődők, valamint a SpaceX fanatikus rajongói a jóval nagyobb rakétatípus, a Falcon Heavy első tesztjét, amelyre kedden késő este került sor. A kétkedés ellenére a start összejött, a rakéta jól szerepelt, itt mindössze egyetlen részlet hiányzott a tökéletes fellövéshez.

A próbát természetesen ezúttal is élőben közvetítették, a start pedig minden korábbinál izgalmasabbnak és látványosabbnak ígérkezett, hiszen egy jóval nagyobb típusról volt szó, amely egyszerre három Falcon 9 első fokozatára épült – ezek közül a középső egy módosított változat, amelyet többek között a másik két társ által kiváltott nagy vibráció miatt külön meg kellett erősíteni. A start jól sikerült, a rakéta gond nélkül emelkedett a magasba, alig 8 perccel később pedig – a leválást követően – a két gyorsítórakéta csaknem tökéletes szinkronban tért vissza a szárazföldre, nem messze attól a ponttól, ahonnan a Falcon Heavy útnak indult (ez egyébként ugyanazon helyszín volt, ahonnan annak idején a NASA Hold-küldetései is elindultak).


A középső modul visszatérése sajnos nem jött össze, ennek nem maradt elegendő üzemanyaga ahhoz, hogy mindegyik hajtóművét begyújtsa az ereszkedés során, emiatt pedig a drónhajótól nagyjából 100 méterre, nagy sebességgel csapódott a tengerbe. A második fokozat eközben már szintén úton volt, mégpedig a Tesla Roadsterrel a fedélzeten, amely ráadásul egy bábut is magával vitt – ennek aktuális pozícióját, valamint az autóból nyíló kilátást még mindig figyelemmel kísérhetjük, némi zenei aláfestés mellett. Néhány órával később a harmadik begyújtás is sikeres volt, így elérték a kijelölt pályát, vagyis megkezdődhetett a Nap megkerülése, amely a Mars pályáján túlra viszi a személyautót.

A cég tervei egyelőre nem teljesen világosak, itt ugyan már van szerződésük a légierővel, valamint egy arab partnerrel, több korábbi elképzelést azonban lefújtak, illetve módosítottak. A Falcon Heavy piaca szűkebbnek ígérkezik a vártnál, de várhatóan ez viszi majd el hosszabb utakra a Dragon Crew kapszulát, esetleg űrturistákkal – hogy azután, a 2020-as évek közepén, a Bazi Nagy Rakéta (BFR) vegye majd át a stafétabotot, immár közvetlenül a Marsot célozva meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások