Készül a Gyerekjáték-tévésorozat

Készül a Gyerekjáték-tévésorozat

2018. február 12. 10:32, Hétfő
Tévésorozatot terveznek készíteni a Gyerekjáték-filmek alapján.

Don Mancini, a Gyerekjták (Child's Play) filmek készítője azt mondta egy interjúban, hogy jelenleg a franchise tévésorozatos változatán dolgozik, annak pilotszkriptjét fejleszti. Elmondása szerint a hetedik rész azért ért vége úgy, ahogy, hogy az egy leendő tévés széria alapját képezhesse. Tehát a sorozat nem reboot lenne, hanem klasszikus folytatás.

Mint ismert, a hetedik film helyszíne egy elmegyógyintézet volt, ahol Nica Pierce, a hatodik részből ismert lány töltötte az elmúlt éveit abban a hiszemben, hogy ő volt a felelős családja kiirtásáért, és nem a gyilkos baba. Persze ez csak addig tartott, míg fel nem tűnt az intézetben egy terápiás célra beszerzett Jófiú baba, és el nem kezdtek hullani a bentlakók.

Sokak gyerek-, illetve fiatalkorának egyik kedvenc horrorfilmje (vagy inkább horroros élménye) volt a Gyerekjáték (Child's Play) - fura belegondolni, hogy egy 1988-as filmről van szó. A remek fogadtatásban részesült horror folytatása már 1990-ben elkészült, sőt, 1991-ben egy harmadik epizódot is kapott a sorozat. Azóta egy kicsit lassult a tempó: a Chucky menyasszony 1998-ban érkezett, a Chucky ivadéka 2004-ben, a Chucky átka pedig 2013-ban. Tavaly pedig a Cult of Chucky, vagyis a Chucky kultusza (vagy Chucky szektája) került bemutatásra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások