Az ARM száműzné a SIM-kártyát

Az ARM száműzné a SIM-kártyát

2018. február 27. 09:21, Kedd
Ezt egy beépített megoldással váltanák ki, felszabadítva az eddig használt helyet.

A hagyományos SIM-kártyák területén az elmúlt években a zsugorításon volt a hangsúly, ahogy a mini után megjelent a micro, illetve a nano névre keresztelt változat, elsősorban az Apple jóvoltából. Ma már a teljes száműzés is felmerül, amely a jelek szerint két eltérő fejlesztéssel valósulhat meg.

Miközben a nano-SIM lassan valóban alap megoldásnak számít (hiszen a legtöbb új okostelefon dual-SIM opcióval, ezen szabványnak megfelelve jelenik meg a piacon), a nagy gyártókat tömörítő GSMA az eSIM, vagyis a beágyazott változat mellett érvel. Ez vált nemrég elérhetővé a Google jóvoltából a Pixel 2 és Pixel 2 XL modelleken, bár itt még mindig választható maradt a hagyományos kártya, hiszen meghagyták az erre szolgáló foglalatot. Belátható időn belül azonban ez utóbbi teljesen eltűnhet a hordozható (és különösen az IoT-) kütyük területéről, hiszen ezzel további hely szabadulna fel, amelyet egyéb komponensek, így például az akkumulátor tölthetne ki. Az eSIM mellett azonban már felbukkant az iSIM is, amely integrált megoldásra utal.

Az ARM bejelentésének elsősorban azért van jelentősége, mert ez a cég fejleszti a mobilchipek architektúráját, amely ezután a Snapdragon, az A-, illetve az Exynos névre hallgató processzorokban jelenik meg. Szerintük az integrált változat még jobb, hiszen ezzel minden információ a chipre kerül, így a WiFi, a Bluetooth, valamint az LTE modem mellett ugyanitt helyeznék el a SIM-kártya utódját, egyetlen négyzetmilliméter töredékének megfelelő felületet használva mindössze fel. Ezt persze már nem tudnánk cserélni, de a hívószám váltása ugyanúgy megoldható lenne, ehhez mindössze a szolgáltatót kellene felcsörögnünk – némiképp hasonlóan ahhoz, ahogy ez a 2G GSM riválisánál, a többek között Észak-Amerikában elterjedt CDMA esetében tehettük.

Az IoT-eszközök gyártóinak nagyon fontos előrelépés lenne ez, hiszen itt eleve a minél kisebb méreten van a hangsúly, de az elkövetkező években az okostelefonoknál is megjelenhet valamelyik új platform.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások