Csökkenhetnek a roamingdíjak a nyugat-balkáni országokban

Csökkenhetnek a roamingdíjak a nyugat-balkáni országokban

2018. március 6. 17:31, Kedd
A nyugat-balkáni országokban is jelentősen csökkenhetnek a jövőben a roamingdíjak annak a tervnek keretében, amelyet Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja vázolt fel Brüsszelben.

Az Európai Néppárt által szervezett, Digitális gazdaság, konnektivitás és roaming a Nyugat-Balkánon című konferencián Marija Gabriel bemutatta a régióra kiterjesztett programok tervét. Járóka Lívia, az Európai Parlament (EP) fideszes alelnöke rámutatott: a Nyugat-Balkán mihamarabbi felzárkózása a térség országai mellé az EU-nak is érdeke.

"A roamingdíjak fokozatos csökkentése, majd pedig megszüntetése a nyugat-balkáni tagjelölt országok és az Európai Unió között kézzelfogható üzenet lenne a térség állampolgárai számára, ami azt bizonyítaná, hogy az EU valóban elkötelezett a bővítés mellett. Nem kevés jogi és technikai akadályt kell legyőzni ehhez, de ha megvan a politikai akarat, akkor gyorsan haladhatunk előre" - jelentette ki. "A digitalizáció hatalmas lehetőségeket rejt magában, amit nem szabad kihasználatlanul hagyni" - mutatott rá Járóka.

Deli Andor fideszes képviselő a digitalizáció és az anyanyelvi tájékoztatás közötti szoros összefüggést hangsúlyozta a kisebbségi jogok érvényülését illetően. "Az akadálymentes, határon átnyúló rádiós és televíziós közvetítések lehetővé teszik, hogy a térség államaiban élő őshonos kisebbségek anyanyelvükön tájékozódhassanak, követhessenek sporteseményeket, és hozzáférjenek más digitális tartalmakhoz. Mindannyian tudjuk, hogy rendkívül szoros az összefüggés a nemzeti kisebbségi jogok implementációja, a jószomszédi viszonyok és a csatlakozási tárgyalások menete között" - hangsúlyozta a politikus.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások