Április elején zuhan le a kínai űrlabor

Április elején zuhan le a kínai űrlabor

2018. március 16. 08:41, Péntek
Erre számítanak az európai illetékesek, a baleset esélye azonban minimális.

Az már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra került, hogy az első kínai űrlabor hamarosan ismét beléphet a légkörbe, miután a kínai központ elvesztette felette az irányítást, emiatt pedig pályája fokozatosan erodálódik. Az Európai Űrügynökség szerint erre néhány héten belül sor kerülhet, az érintett terület pedig akár több száz kilométeres is lehet.

Az ESA által közzétett friss becslésből megtudhatjuk, hogy az északi és déli 43. szélességi fok között kerülhet sor az újbóli belépésre, ami egy meglehetősen nagy terület, vagyis számottevő pontosságról továbbra sem beszélhetünk. Ebbe a sávba éppen belecsúszik Spanyolország, valamint Franciaország, hazánk pedig kimarad belőle, a szakemberek azonban nem tudják előre meghatározni, hogy a becsapódásra a szárazföldön kerül-e majd sor. Ez utóbbi kifejezés nem véletlenül jelenik itt meg, a jóslat szerint ugyanis a Mennyei Palota első változata nem fog teljesen elégni a légkörbe való belépés során, vagyis egyes darabjai akár a fejünkre is pottyanhatnak, bár azt leszögezik, hogy ennek esélye minimális.

Az űrlabor eredetileg 2011 során indult útnak, 2016-ra azonban a kínai illetékesek elvesztették felette az irányítást. Míg a második és a harmadik változat főbb céljait egybeolvasztották, a Tienkung-2 pedig ugyanabban az évben, 2016-ban sikeresen elrajtolt, az első példány mostanra jutott el oda, hogy hamarosan befejezi pályafutását. A csaknem 9 tonnás eszköz március utolsó napjai, valamint április első hete között lép majd be a légkörbe, ennek során egy méretes tűzgolyó lesz megfigyelhető az égbolton, az azonban csak ezt követően derül majd ki, hogy mekkora darabok érik el az óceánt, illetve a szárazföldet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások