Jön a kihajtható iPhone

Jön a kihajtható iPhone

2018. március 26. 23:02, Hétfő
Ez 2020-ra valósulna meg, míg az idei generáció gyártása hamarosan indul.

Érdekes értesülés bukkant fel a világhálón a napokban, miszerint az Apple is kihajtható kijelzős megoldáson dolgozik, amely valamikor az évtized végén állhat össze. Ezzel követnék az androidos gyártók próbálkozásait, bár a konkrétumokról valószínűleg még jó ideig nem esik majd szó.

Pénzügyi körökből származik a fenti értesülés, amely a tengerentúlon, beszállítói körök közreműködésével látott napvilágot. Ezt persze sokan némi kétkedéssel fogadták, de azért a jelek szerint van némi alapja a hírnek, hiszen más jelentések szerint az Apple az LG segítségével dolgozik egyes új projektjein, ez utóbbi cég pedig már bizonyította a hajlítható kijelzők megvalósíthatóságát, míg a tavalyi év végén maga az Apple nyújtott be egy olyan szabadalmi kérelmet, amely egy részben hajlítható kialakítással érkező elektronikus kütyüre vonatkozott.

Eközben tajvani források arról írnak, hogy az idei új generáció képviselőinek próbagyártása már a második negyedévben megindulhat, vagyis hamarosan további részleteket ismerhetünk meg ezek hardveres és szoftveres jellemzőiről. A 3D-érzékelés lesz a főszerepben idén, a beszállítók pedig arra számítanak, hogy az egyes, általuk előállított komponensek iránti komoly kereslet miatt már ekkor, a második negyedévben megugorhat a bevétel és a profit. Az eddigi jelentések alapján arra számíthatunk, hogy egyszerre három változatot mutatnak majd be, ezek közül már kettő kapna OLED-panelt (5,85 és 6,45 hüvelykes kivitelben), ezt pedig egy 6,1 hüvelykes LCD-kijelző egészítené ki.

Időközben az iPhone SE 2 kapcsán is újabb beszámoló látott napvilágot. Eszerint a cég idei első, március 27-én esedékes rendezvénye során ez a megoldás még nem mutatkozik be, mivel bizonyos csúszásokra került sor, a gyártást viszont most először Indiában indítanák be. A rendezvényen ehelyett olcsóbb iPad táblára és oktatási programok ismertetésére számíthatunk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások