Wanna Cry-támadás érte a Boeinget

Wanna Cry-támadás érte a Boeinget

2018. március 30. 11:22, Péntek
A repülőgépgyártó több számítógépe áldozatul esett a zsarolóvírusnak, de idejében sikerült megfogniuk a fertőzést.

A The Seattle Times arról tudósított, hogy nagyobb problémákat is okozhat az amerikai repülőgépgyártó elleni kibertámadás és többek között a Boeing 777-esek gyártásában használt néhány rendszer is érintett lehet. Később azonban kiderült, hogy ez a gyanú alaptalan volt és a gyártó rendkívül gyorsan reagált az egész helyzetre.

A Boeing a Twitter-csatornáján arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy az eset sem a gyártást, sem a repülőgép leszállítását nem érintette és a kártevő "csak kevés rendszert" fertőzött meg. Mindezt Linda Mills, a Boeing kommunikációs vezetője is megerősítette. A szakember azt nyilatkozta, hogy elvégezték a végő kiértékelést és kiderült, hogy a sebezhetőség csupán néhány gépre korlátozódott. Az esemény sem a Boeing 777-es, sem más projektjüket vagy egységüket (katonai stb.) nem érintette, kizárólag a polgári repülőgépek részlegének számítógépeire korlátozódott. Az érintett rendszerekre hibajavításokat telepítettek.

A Microsoft nem kommentálta az esetet. Mitchell Edwards texasi kiberfenyegetés-elemző úgy vélte, hogy a támadáshoz már a Wanna Cry egyik frissített változatát használhatták fel az elkövetők. Mounir Hahad, a Juniper Networks Juniper Threat Labs vezetője is azon a véleményen volt, hogy az eredeti zsarolóvírus eddig alvó változatát alkalmazhatták.

A Wanna Cry tavaly májusban száz országban számos vállalat, hivatal és felhasználó több tízezer konfigurációját fertőzte meg, köztük voltak brit kórházak, a spanyol Telefónica, a Német Vasút, a Renault és az amerikai FedEx PC-i. A zsarolóvírusnak Magyarországon néhány száz eszköz esett áldozatul.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban