Az eddigi legtávolabbi csillagot pillantották meg

Először regisztráltak tőlünk 9 milliárd fényévre lévő ősi csillagot.

A Hubble űrteleszkóp kapcsán meglehetősen gyakran számolunk be újabb és újabb fejleményekről, legutóbb például azt tudhattuk meg, hogy víz van egy forró exobolygón. Most egy másik csapat az eddigi legtávolabbi csillag adatait elemezte ki, egyben választ keresve annak előbukkanására.

A MACS J1149 Lensed Star 1 (LS1) 2011-ben még egyáltalán nem volt látható a teleszkópok segítségével, 2016-ban és tavaly azonban már felbukkant a Hubble felvételein. A most közzétett tanulmány szerint ez annak köszönhető, hogy nem pusztán egy szintén nagyon távoli klaszter, de egy másik csillag is gravitációs lencseként működött közre, így az ősi csillag fénye nem 50-szer, hanem egészen pontosan 2000-szer vált erősebbé. Emiatt vált láthatóvá a szakemberek által gyakran csak Icarus néven emlegetett csillag, amely eddigi tudásunk szerint jóval nagyobb és fényesebb a Napnál – ez azonban önmagában még szintén nem lenne elegendő megtalálásához, hiszen az irdatlan távolság ezt megakadályozná.

A csillagászok a rendkívül távoli csillag felhasználásával rögtön két elméletet is teszteltek. Az egyik következtetés szerint nem helytálló az a feltevés, miszerint a sötét anyag fekete lyukak csoportjaként van jelen a klaszterekben, a másik munka révén pedig újabb információkat nyertek a látható és a sötét anyag galaxisokon belüli megoszlásáról. Eredetileg ugyan egy 2014-ben megpillantott szupernóvát vettek volna ismét szemügyre, eközben azonban előtérbe került a B-típusú csillag, amelynek létezését sikerült visszaigazolni, kizárva, hogy tévedésről van szó. Egy másik távoli csillag közreműködése nélkül ez nem sikerült volna, a szokatlanul erős lencsehatás révén azonban olyan távolságban pillanthattak meg egy csillagot, ahol korábban csak egyéb szupernóvákat, illetve gamma-kitöréseket vettek észre.

A mostani jóslatok szerint az elkövetkező évtizedben több alkalommal is szemügyre vehetjük majd az Icarust, itt akár még nagyobb lencsehatás is előfordulhat a klaszterek mozgásától és pozíciójától függően.