"Ami a sci-fikben látható, az meg is fog történni"

"Ami a sci-fikben látható, az meg is fog történni"

2018. április 22. 10:40, Vasárnap
A Google egykori menedzsere szerint hamarosan beköszönt a sci-fi korszak. A technika rendkívül gyorsan fog fejlődni, de természetesen lesznek kockázatok is.

Mo Gawdat, a Google X korábbi vezetője közölte, hogy a futurisztikus sci-fi világ hamarosan a mindennapokat jelenti majd. A menedzser a Credit Suisse Global Megatrends Conference nevű szingapúri rendezvényen kijelentette, hogy minden, amit a sci-fikben látunk, az valóban meg fog valósulni. Mindenekelőtt a robottechnika, a gépi tanulás, a blokklánc technológia, valamint a virtuális és a kiterjesztett valóság határozzák majd meg a jövőt.

Gawdat kiemelte, hogy számos technológiai területen már most hatalmas előrelépést értek el, példaként említette a mesterséges intelligenciát. Úgy vélte, hogy hamarosan robotok fogják végezni a mindennapi feladatokat, a gépek így tanulhatnak és valamikor "sokkal okosabbak lesznek, mint mi". A Google X korábbi vezetője emellett hangsúlyozta, hogy 2050-ig a gyógyítás hatalmas fejlődéseket ér majd el, az ember várható élettartama minden esztendőben egy évvel nőni fog.

A menedzser mindent összevetve úgy gondolta, hogy valóban egy a sci-fikben leírt világ felé haladunk. "A technológia rendkívüli léptékkel fejlődik, de mivel nincsenek világraszóló áttörések és nagy felfedezések, az emberek nem is érzékelik, hogy mekkora mértékű változás valósult meg az idei és a tavalyi esztendő között. Ráadásul a technológia adaptációs görbéje is gyorsul, azaz az új termékeket hamarosan már nem éves ciklusokban, hanem csupán néhány havonta fogják bemutatni."

Gawdat hiszi, hogy a gépekbe be lehet programozni erkölcsi értékeket és a jó viselkedést. Ennek ellenére lesznek kockázatok, hiszen a digitális világban már most is vannak veszélyek és azokat nem lehet teljesen kizárni. Az ellenőrzés szerinte nemes egyszerűséggel egy illúzió, különösen akkor, ha egy olyan valamit próbálunk meg ellenőrizni, amely okosabb nálunk. A legokosabb hacker már most is ki tudja játszani az összes biztonsági intézkedést. S hogy 20 év múlva kik lesznek a legokosabb hackerek? A gépek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások