Nem használhatnak külső adattárolókat IBM dolgozói

Nem használhatnak külső adattárolókat IBM dolgozói

2018. május 14. 14:37, Hétfő
Az amerikai cég munkatársai számára a jövőben tilos az USB-kulcsok és más adattárolók alkalmazása.

A The Register cikke szerint az új szabályt egy belső emlékeztetőben írták le és a tilalom alól csupán néhány eszköz mentesült. A tiltás vonatkozik USB-meghajtókra, memóriakártyákra és más adattárolókra. Az intézkedés már eddig is hatályban volt néhány részlegnél, de most kiterjesztik az egész társaságra. Ezt megerősítette a belső emlékeztetőben Shamla Naidoo, az IBM információbiztonsági vezetője, aki azt írta, hogy az USB-meghajtókra, SD-memóriakártyákra, más memóriakártyákra és eszközökre vonatkozó tiltást kibővítik.

A cél az, hogy az alkalmazottak a fizikai adattárolók helyett a vállalat Sync'N'S'hare nevű szolgáltatását használják. Az IBM menedzsmentje a döntést azzal indokolta, hogy a pénzügyek és az imázs szempontjából túlzottan nagy a kockázata annak, ha a dolgozók elhagyják, elveszítik vagy szabályellenesen alkalmazzák a különböző adattárolókat Ráadásul ezek pótlása költséges is és ami még fontosabb, hogy egy elveszített vagy ellopott pendrive komoly károkat okozhat az óriáscégnek, hiszen fontos és bizalmas információk kerülhetnek ki.

Az új szabályok akadályozhatják az IT-támogatási részleg néhány dolgozójának a munkáját, még akkor is, ha a biztonság szempontjából a lépés kétségkívül üdvözölhető. A helyzetet nehezítheti, hogy az új számítógépek bizonyos telepítőfájljait csak adattárolón keresztül lehet elérni. Így ilyen esetekben előfordulhatnak majd kivételek, bár az IBM álláspontja alapján csak kevés ilyen helyzet lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban