Steve Wozniak mai fiatalként robotokat fejlesztene

Steve Wozniak mai fiatalként robotokat fejlesztene

2018. május 25. 08:00, Péntek
Az Apple társalapítója egyáltalán nincs elragadtatva attól a világtól, amelyben élünk, szerinte napjainkban a magánélet már csupán illúzió.

"Zavar az, ami mára a technológiából lett. Normális esetekben egyáltalán nem bosszantanak fel dolgok, de az mindennél jobban zavar, ha a technológiát rossz célokra használják fel. Az olyan emberek, mint én is, létrehoztunk valamit, ami végül nem csupán jó, de tiszta is lett. Az Apple esetében egyszerűbbé akartuk tenni a felhasználók számára a számítógép használatát. Számomra az emberek mindig is fontosabbak voltak a technológiánál és hatalmas erőfeszítéseket tettünk azért, hogy lehetővé tegyük nekik azt, hogy emberi módon élhessenek. De ez az életmód megváltozott. Régebben például titokban beszélgethettünk. Amit elmondtam valakinek, azt más nem hallhatta. Ez már nincs így. Már nagyon régen elveszítettük a biztonságunkat, éppúgy, ahogy a magánéletünket, amellyel most már visszaélnek. Elértem egy határhoz és tovább nem vagyok hajlandó mindezeket a dolgokat elfogadni. Ami most történik, az egy további lépés annak a számos lépésnek a sorában, amelyek mind egy irányba vezetnek" - jelentette ki Steve Wozniak a We are developers konferencián.


Steve Wozniak kiemelte, hogy - az emberekhez hasonlóan - a vállalatoknak is túl kell élniük és pénzt kell keresniük, de eközben az a probléma, hogy az Apple-t vagy az Amazont irányító kevés vezető nem hozhat meg minden döntést. Ők csupán a nyilvánosság számára látható személyek, akik mellett ott vannak még a részvénytulajdonosok is. Amennyiben ezek a részvénytársaságok azt mondanák, hogy a jövőben kevesebb pénzt fognak keresni, de cserébe jó döntéseket hoznak, akkor elkergetnék a befektetőiket. Tudomásul kell venni, hogy aki részvényeket vásárol, az pénzt is akar keresni. Neki nincsenek részvényei, mert nem akarja napi szinten a részvényárfolyamok gyengülését, illetve erősödését figyelni, és folyamatosan aggódni aktuális vagyoni helyzete miatt.

"Bizonyos mértékben minden vállalat hazudik azért, hogy pénzt keressen. Megőrzik a titkaikat, ebben semmi újdonság nincs. S egyáltalán nem gondolom azt, hogy ez csupán a mostani korszak jellemző jelensége lenne" - ecsetelte az üzletember.

Az Európai Unió digitális adóterveivel kapcsolatban rámutatott, hogy hiszi, hogy a vállalatoknak és a tőkéjükből élő gazdagoknak ugyanolyan mértékben kellene adót fizetniük, mint az átlag, bérből és fizetésből élő embereknek. Ő mindig megfizette az adóit, sosem rejtette el vagy vitte más országba a pénzét. Számára mindig is természetes volt, hogy ha pénzt keres, akkor adózik is utána. Az viszont tény, hogy a nagyvállalatok és a tehetősek kormányoknál történő lobbizása befolyásolja a jogszabályokat, melyek pedig lehetővé teszik a számukra, hogy nagy vagyont halmozzanak fel és közben még az adófizetést is megússzák.


A gazdasági törvények olyanok amilyenek, és nyilván egy cégnek mindig az optimális utat kell megkeresnie. Amennyiben pénzt takaríthat meg azáltal, hogy egy másik országba megy és bizonyos módon vezeti az üzletet, akkor azt kell tennie, pontosan azért, mert a versenytárs cégek is ezt teszik. Szerinte a problémára nincs egyszerű megoldás. Talán egyszer majd egy másik globális pénzügyi rendszer lesz és az egy olyan valután fog alapulni, mint a bitcoin, amelynél ezek a dolgok nem történhetnek meg.

"Az olyan óriások, mint az Apple, a Google és a Facebook ugyanazt a társadalmi felelősséget viselik, mint az emberek. S ez még akkor is így van, ha ők ezt nem veszik észre. Mindegyik vállalatnak felelősséget kell viselnie azért, hogy tisztességes piaci versenyző legyen és ne jusson tisztességtelen előnyökhöz. Azt is tudomásul kell venni, hogy e vállalatoknak mindig is túlzottan nagy hatalmuk volt. A versenyjog jó elveken alapul, de csak ritkán alkalmazzák, mert nagyon nehéz megfelelő módon használni. Amikor valaki monopolhelyzetben van, akkor másokat akadályoz abban, hogy beléphessenek az piacra és valódi verseny legyen."


"Amennyiben valaki ural egy piacot, akkor magával viheti a felhasználókat egy másik területre, például a saját társasága zenei részlegébe, azokat az embereket ugyanis magához láncolta. Én nem értek egyet a versenyjoggal azért, mert önmagában nem hatékony, ugyanis bizonyos esetekben valóban fel kellene darabolni az óriáscégeket, illetve meg kellene fontolni ezt a lehetőséget is. Ilyen lépésre korábban már sor került az Amerikai Egyesült Államokban az AT&T esetében."

"De megoldást jelenthetne például a Facebook szabályozása is azáltal, hogy azt mondjuk: a jövőben meg kell könnyítenie a tagjainak egy hasonló platformra való váltást. A társaságnak tehát lehetővé kellene tennie, hogy valaki a barátai listájával együtt máshová mehessen át, s az érintetteket üzenetekben értesíteni is kellene erről a változásról. Az ágazatban azonos piaci versenyfeltételekre van szükség, hogy megvalósulhasson a termékek minőségén alapuló verseny és ne az legyen a lényeg, hogy valamelyik felhasználót melyik közösségi hálózat tartja fogva" - hangsúlyozta az Apple társalapítója.


"Amennyiben fiatal lehetnék és valami forradalmi dolgot alkothatnék meg, akkor szívesen fejlesztenék ki emberszerű robotokat, amelyek különböző feladatokat oldanak meg és a házimunkában segíthetnek. A Rumba porszívó erre egy jó példa. Hasonló robotot építenék, csak sokkal programozhatóbbá tenném. Talán készíthető lenne egy olyan robot, amely egy autó minden négyzetcentiméterét lemossa. Amíg alszunk, mindennel el is készülne. Nagyon szívesen kifejlesztenék egy ilyen robotot, de nem kerülhetne sok pénzbe, fontos ugyanis, hogy minden, amit készítünk, megfizethető legyen. Fejlesztőként és mérnökként gondolkodom. Ahhoz, hogy ilyen robotokat építhessünk, ismerni kell az anyagokat, a mechanikát, a motorokat, az elektronikát, a szoftvereket és számos más dolgot. Csak így lehetne az egész rendszert elkészíteni. Képezném magam és megpróbálnék annyira jó lenni, hogy kitalálhassam, miként építhetem meg ezeket a dolgokat úgy, hogy azok megfizethetők legyenek." - szögezte le a menedzser.

"A mesterséges intelligencia jóval több lehet a mai autonóm autóknál, de nem aggódom amiatt, hogy az saját gondolatokat fejleszt ki és azt mondja: Helló, elértem azt a szintet, hogy átvehessem az uralmat az emberiség felett. Még messze nem tartunk ilyen fejlesztéseknél, ennek ellenére sokan félnek ettől. Három évvel ezelőtt én is féltem, még azelőtt, hogy Elon Musk, Stephen Hawking és Bill Gates beszéltek volna erről a dologról. Azután elgondolkodtam azon, hogy még milyen szoftverekre és hardverekre lenne szükség az ilyen fejlesztésekhez, s arra a következtetésre jutottam, hogy a következő évszázadokban még nem fenyeget ez a veszély. A Google fejlesztésének 850 000 képet kell megmutatni, hogy felismerjen egy kutyát, ennél egy egyéves gyerek is jobban teljesít."


Steve Wozniak szerint sokan nem értik, hogy a mesterséges intelligencia nem egy olyan valódi intelligencia, mint mondjuk az emberi agy. Amennyiben valaki azt hiszi, hogy a jövőben a Big Datára lesz szükségünk ahhoz, hogy döntéseket hozzunk, akkor ezzel elveszi az egyik darabját annak az emberi lényünknek, amely az evolúciónak köszönhetően alakult ki. Az adatok megosztásával olyan tárgyakká válunk, amelyeket mások ellenőriznek. Az Apple társalapítója pedig egyáltalán nem szereti ezt a gondolatot, mert szerinte az embereknek önállóaknak és szabadoknak kell lenniük, ez jelenti ugyanis a kreativitás ösvényét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások