5 lemezes SACD

5 lemezes SACD

2000. október 15. 17:28, Vasárnap
A Sony a Philips-el karöltve arra gondolnak, hogy kirukkolnak egy 5 lemezes SACD egységgel jövő hónapban, amiért a zenerajongóknak "csak" 1200 dollárt kell fizetniük.


A Sony és Phillips volt az a két cég, akik bemutatták a világnak az azóta szélesen elterjedt és elfogadott audio CD-t is. Most azzal próbálkoznak, hogy elnyerjék egy új közönség szívét is, azzal, hogy az új CD formátum sokkal szebb hangzással bír.

Ezzel azonban konkurenciát adnak a konvencionális CD-knek. A Microsoft technikai szakértője, Skip Pizzi szerint a SACD felosztja majd a piacot. Az új lemezek egy teljesen új technológiát alkamaznak a zene előállítására, mégpedig a "direct stream digital encoding"-et (direkt folyamú digitális kódolás).

A '70-es évektől a mérnökök egy úgynevezett pulzus-kódolású modulációt alkalmaztak a digitális felvételek készítéséhez. A technológia meglehetősen bonyolult, mégis leírható három lépésben: Először a hanghullám teljes felületén méréseket végeznek, majd azokat bináris formába alakítják és végül elmentik az adatokat számítógépre. Visszajátszásnál ezeket az elmentett értékeket alakítják át az eredeti hullámforma megközelítő értékére.

A minőség két dologtól függ: a mintavételezési frekvenciától, azaz, hogy milyen gyakran mérik meg a jel nagyságát, és a bit rate-től, minél nagyobb a bit rate annál pontosabb digitális kép.

A mai CD-k 44.1 KHz-es frekvenciával dolgoznak, 16 biten. A SACD ezzel szemben 2.82 Mhz-es mintavételezési frekvenciát használ, ami 64 szerese a CD-nek. Az új technológi a kifejlesztésekor a Sony vezetőinek először nem is a piaci tényezők jártak az eszükben. Hanem, hogy valahogy képesek legyenek jó minőségben archiválni a cég audio hangtárában tárolt 300000 analóg felvételt.

A szóban forgó szalagok akár 50 kHz feletti hangokat is tartalmaztak, amit normál CD-k már nem képesek elmenteni, ugyanis csak a mintavételezési frekvencia felének megfelelő tartományt képesek átalakítani, ami ebben az esetben 22kHz.

A Sony válasza erre a DSD volt, ami képes akár 100 kHz-es hangokat is letárolni. A DSD hátránya, hogy nagyon alacsony bit rate-et használ. Ezt viszont kompenzálja a nagyon magas frekvencia, amin a mintavételezést végzik. Ezen technológia alkalmazásával a SACD sokkal szebb, és a valóságnak sokkal jobban megfelelő audio hangzás visszaadására képes.

A SACD még éppen csak kikerült a piacra. Egyenlőre gátolja elterjedését a magas ára (2500-5000 dollár) és a DVD egyre gyorsabb terjedése.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások