Skóciában teszteli tenger alatti szerver­központját a Microsoft

Skóciában teszteli tenger alatti szerver­központját a Microsoft

2018. június 8. 08:32, Péntek
A redmondi konszern az Orkney-szigetek partjai előtt süllyesztette el a 12 rackszekrényt tartalmazó berendezést.

A körülbelül konténer méretű centrumot a tenger fenekén helyezték el. A társaság becslése alapján a körülbelül 12 méter hosszú berendezés - amelyben rengeteg számítógépet helyeztek el - akár öt éven át is működhet, tárolhat és feldolgozhat adatokat karbantartás nélkül. A BBC ugyanakkor rámutatott, hogy ha a következő öt évben valami elromlana, akkor nem lesz lehetőség javításra. Cindy Rose, a Microsoft nagy-britanniai ügyvezetője azt írta, hogy a kísérleti projekttel ösztönözni akarják az energia szempontjából önellátó víz alatti szerverközpontok fejlesztését.


Egy szabvány 40 lábas (12 méteres) konténerről van szó

Az Orkney-szigetek környékén lévő hideg tengervíz biztosítja a hűtését, az pedig ezáltal kevesebb energiát fogyaszt. A központba tenger alatti kábelen érkezik a működéshez szükséges áram és azt az elképzelések alapján regionális megújuló energiaforrásokból, a European Marine Energy Centre szél- és naperőműveinek a segítségével biztosítják. Az adatforgalom szintén ezen a kábelen valósul meg. A berendezésben az óriáscég összesen 864 szerverét helyeztek el és a teljes adattároló kapacitása 27,6 petabájt, amely elegendő helyet kínál körülbelül ötmillió film megőrzésére.


A Microsoft elgondolásának lényege az, hogy az emberiség fele a partok mentén él, ezért az elérés gyorsítása érdekében célszerű lenne a számítógép-centrumokat is a víz közelébe vagy akár a vízbe telepíteni. A projekt a Natick nevet kapta. A prototípus egy 2,5 méteres acélkapszula volt, amely tíz méteres mélységben, 105 napon keresztül zökkenőmentesen működött. A belül lévő egyetlen rackszekrényt nyomás alatt lévő nitrogén vette körbe. A rendszert 100 különféle szenzorral szerelték fel, mérték a nyomást, a páratartalmat, a mozgást és egyéb körülményeket (még a vízben okozott zajt is), hogy megismerjék a működési környezetet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások