Megtalálták a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó részét

Megtalálták a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó részét

2018. június 22. 18:13, Péntek
Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó utolsó részét.

Hagyományos anyag, vagy barionok alkotják az összes létező objektumot a csillagoktól a fekete lyukak magjáig. Mostanáig azonban az asztrofizikusok csak kétharmadát tudták felderíteni annak az anyagnak, amely az elméleti kutatók szerint az ősrobbanás során létrejött. A nemzetközi kutatócsoport a hiányzó harmadra a galaxisok közötti űrben talált rá. Ez az elveszett anyag oxigéngáznyalábok formájában létezik nagyjából egymillió Celsius-fokon - mondta Michael Shull, a Coloradói Egyetem munkatársa, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Az anyag megtalálása fontos lépés az asztrofizikusok számára - mondta Shull.

2012-ben Shull és kollégái úgy vélték, hogy a barion-anyag hiányzó 30 százaléka valószínűleg az űrben hálószerű mintázatban megtalálható intergalaktikus anyagban, a WHIM-ben található (Warm-Hot Intergalactic Medium, vagyis Meleg-Forró Galaxisközi Anyag). A galaxisok közötti térségekben a hiányzó anyag kutatásához a szakértők egy sor műholdat irányítottak az 1ES 1553 jelű kvazár felé. A kvazárok hatalmas tömegű fekete lyukak a galaxisok közepén, amelyek kisugárzott energiamennyisége rendszertelenül fel-fellobban. "Ez gyakorlatilag egy nagyon fényes világítótorony odakint az űrben" - mondta Shull.

A tudósok rengeteg információt gyűjthetnek abból, ahogyan egy kvazár kisugárzása áthalad az űrön. Munkája nyomán a kutatócsoport magasan ionizált oxigéngáz jeleit találta a kvazár és a Tejútrendszer között, amely elég nagy sűrűségű ahhoz, hogy - az egész univerzumra vonatkoztatva - a hagyományos anyag hiányzó 30 százalékát alkossa. "Megtaláltuk a hiányzó barionokat" - mondta Shull. A szakember úgy vélte, hogy a galaxisok és kvazárok évmilliárdok alatt engedték ki ezt a gázt az űrbe. Shull szerint a kutatóknak felfedezésüket oly módon kell bizonyítaniuk, hogy további fényes kvazárok felé irányítják a műholdakat - olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások