Svéd tulajdonba került a SUSE

Svéd tulajdonba került a SUSE

2018. július 3. 15:38, Kedd
A nyílt forráskódú megoldások elterjedésével a vállalat közel három évtizedes tapasztalata rendkívül felértékelődött.

Az 1992-ben Nürnbergben alapított SUSE a nyílt forráskódú programok területén úttörőnek számít és jelenleg 1400 embert foglalkoztat világszerte. A társaság eddig a brit Micro Focus International plc nevű szoftvercég tulajdonában volt, azonban most 2,5 milliárd dollárért megvásárolta a svéd EQT Partners, amely az Investor AB leányvállalata. A tranzakció várhatóan jövőre zárulhat le. A hírt mind a két fél sajtóközleményben erősítette meg.

Az üzletből befolyó összegből a Micro Focus International plc elsősorban a felgyülemlett adósságait akarja csökkenteni, míg Nils Brauckmann, a SUSE vezetője kijelentette, hogy a jövőben is teljesen független vállalkozásként működhetnek majd. Az eladás ideális időpontban történt, mert a nyílt forráskódú alkalmazások iránti kereslet folyamatosan nő. Az EQT Partners azt közölte, hogy a SUSE a jövőben a felhőüzletének a felépítésére és az új termékekre fog összpontosítani.

Most olyan időszak van, amikor az új technológiák rendkívül gyorsan fejlődnek és azok az alkalmazások, amelyek forráskódjai nyilvánosan hozzáférhetők, s nem védettek szabadalmak által, jobban alkalmazhatók az újítások gyorsabb integrálására. Az elmúlt üzleti esztendőben a SUSE körülbelül 320 millió dolláros bevételt könyvelhetett el. A Micro Focus International plc 2014-ben vásárolta meg a céget 2,35 milliárd dollárért, a SUSE korábbi tulajdonosa az Attachmate volt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások