Egyedül is letudható a The Division 2

Egyedül is letudható a The Division 2

2018. július 10. 23:19, Kedd
Szóló módban is letudható a The Division 2.

Bár a The Division 2 alapvetően több játékos számára készült, de a Ubisoft szerint egyetlen személy is letudhatja egy karakter irányításával is a kalandot. Azaz nem lesz A Way Out szintű kötöttség, nem kell ismeretlen társakkal harcba indulni. Ez persze nem sokban különbözik majd az első részben látottaktól, hiszen ott is hasonló megoldást kaptunk. Azaz alapvetően egyedül szálltunk a harcokba, de meghívhattunk másokat is a világunkba.

A szóló mód is befolyásolja majd a világot körülöttünk és így a civilek felénk mutatott viselkedését is. Az összes ilyen jellegű, a helyiektől kapott mellékküldetés a végén egy nagyobb történet részeként állnak majd össze és éppen ezért nem mindegy, melyiket hogyan tudjuk le. Ez a kapcsolódás egyébként fontos része a világnak és a fejlesztők szerint jóval több élettel bírnak majd az utcák, mint az első fejezetben. A The Division 2 március 15-én jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások