Elriasztja a dolgozókat az elavult technika

Elriasztja a dolgozókat az elavult technika

2018. augusztus 9. 09:56, Csütörtök
A munkahelyek technológiai felszereltsége meghatározó az emberek számára, a saját eszközök használata pedig biztonsági kockázatot jelent.

A Unisys IT-tanácsadó cég legfrissebb tanulmánya szerint a munkahelyek informatikai fejlettsége rendkívül fontos az alkalmazottak motivációja szempontjából. A vállalat 12 országban összesen 12 000 alkalmazottat kérdezett meg. Kiderült, hogy az, hogy milyenek egy adott társaság IT-rendszerei, sokkal jobban befolyással van a munkatársak lojalitására, mint azt korábban hitték. A vállalatok a legrosszabb esetben azt kockáztatják, hogy az elégedetlen munkatársaik kilépnek. A nehéz laptopok, a nem megfelelő okostelefonok, a lassú asztali számítógépek és a felhőkörnyezet hiánya mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a felhasználók egy idő után otthagyják a munkahelyet. Ilyen feltételek esetén a táv- vagy az otthoni munka sem igazán vonzó az embereknek.

Bebizonyosodott továbbá az is, hogy azok a cégek, amelyek nem hoztak létre időben digitális munkahelyeket, komoly hátrányba kerültek a versenytársaikkal szemben. Azt kockáztatják, hogy a dolgozóik idővel egyre frusztráltabbakká válnak és sokan akár ki is léphetnek. Uwe Heckert, a Unisys vezetője kijelentette, hogy az a tény, hogy a vállalkozások egy jelentős része technológiailag nem tud lépést tartani a folyamatokkal, nem csupán magukat az érintett piaci szereplőket sodorja veszélybe, hanem a velük kapcsolatban álló szereplőket is. Mindez ugyanis egyrészt erőforrásokat emészt fel, másrészt negatív hatással van a munkaadókkal való kapcsolatokra is.


A modern eszközök lojálisabbá teszik a dolgozókat

A megkérdezett felhasználók 45 százaléka nyilatkozott negatív módon a munkaadójáról a technológiai hiányosságok kapcsán és 30 százalékuk volt emiatt frusztrált. A technológiai szempontból úttörőnek számító cégeknél ez az arány csak 11 százalék volt. Az informatikai szempontból elmaradott munkahelyeken dolgozók hétszer nyitottabbnak mutatkoztak a váltásra, mint azok, akik egy az IT területén úttörő vállalkozásnál tevékenykedtek.

A válaszolók 46 százaléka mondta azt, hogy zavarják az elavult számítógépek és okostelefonok, mert azok megakadályozzák a produktívabb munkavégzést. Ugyanez az arány a fejlett rendszerekkel ellátott cégek alkalmazottainak esetében 13 százalék volt. Sokan inkább a saját készülékeiket viszik be a munkahelyeikre, ez viszont biztonsági és adatvédelmi kockázatokat hordoz magában. A saját okostelefonjukat használó munkavállalók 69 százaléka fér hozzá rendszeresen olyan alkalmazásokhoz, illetve honlapokhoz, amelyek futtatását, illetve meglátogatását a munkaadója IT-részlege nem támogatja.

Heckert rámutatott, hogy a munkahely megfelelő IT-rendszerekkel való felszerelése hatalmas hatással van az elkötelezettségre és a motivációra. A munkatársak mindenekelőtt gyors, biztonságos és helytől független hozzáférést szeretnének a munkájukkal kapcsolatos összes fontos szolgáltatáshoz, emellett megfelelő eszközökre is igényt tartanak. Ellenkező esetben nőni fog a frusztrációjuk és egy idő után búcsút intenek a munkahelyüknek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások