Saját kórházakat épít az Amazon vezetője

Saját kórházakat épít az Amazon vezetője

2018. augusztus 13. 22:15, Hétfő
Jeff Bezos sokallja az egészségügyre fordított összegeket, ezért az Apple-hez hasonlóan saját kézbe veszi dolgozói ellátását.

Jeff Bezos, az Amazon első embere először a társaság székhelyének számító Seattle területén akar saját klinikákat felépíteni - minderről a CNBC számolt be két bennfentes forrásra hivatkozva. Az Amazon egyelőre nem kommentálta a hírt. A projekt keretében az óriáscég egyelőre csak néhány orvost szerződtetne, akik a dolgozók egy kiválasztott csoportját látnák el. A szolgáltatást 2019 elején bővítenék ki és terjesztenék ki a többi alkalmazottra is.

A vállalat a külső szolgáltatókkal folytatott egyeztetéseket követően döntött úgy, hogy saját programba kezd, ezzel pedig az Apple példáját követi. A kaliforniai társasággal kapcsolatban februárban derült ki, hogy saját kórházakat épít és maga gondoskodik a munkavállalói egészségügyi ellátásáról. Az Amazon, a JP Morgan és Warren Buffett befektető már január végén bejelentették, hogy egy új független céget alapítanak, amely az amerikai dolgozók számára fog egészségügyi szolgáltatásokat kínálni és amelynek a célja nem a nyereségszerzés lesz. A vállalkozás vezetője Atul Gawande lett. Az Amazon egyébként már tavaly szerződtetett egészségügyi szakértőket, például Christine Henningsgaardot, aki korábban a One Medical alelnöke volt. Úgy tűnik tehát, hogy a cég tudatosan építkezik és készül az új helyzetre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások