Sony- és WannaCry-ügy - észak-koreai hacker az elkövető

Sony- és WannaCry-ügy - észak-koreai hacker az elkövető

2018. szeptember 10. 12:57, Hétfő
Nem meglepő, hiszen egy az ország vezetőjét, Kim Dzsongunt nevetségessé tévő filmet loptak ki. A férfit az amerikai igazságügyi minisztérium gyanúsította meg.

A hatóságok szerint Park Jin Hyok észak-koreai állampolgár a Lazarus Group nevű hackercsoport tagjaként megkísérelt több amerikai társaságot, köztük a Lockheed Martint is megtámadni. Az amerikai hadiipari konszern elleni 2016-os és 2017-es akciói azonban sikertelenek voltak, mert nem tudott betörni az érintett rendszerekbe. Emellett a gyanú szerint a bangladesi központi bank elleni 81 millió dollár összértékű rablást is észak-koreaiak követhették el. A Reuters azt írta, hogy a feltételezett kiberbűnözőt többek között azzal gyanúsítják, hogy komoly szerepet játszott a Sony elleni 2014-es kibertámadásban és a WannaCry zsarolóvírus tavalyi pusztításában. Az ügy része annak az amerikai kormányzati stratégiának, amelynek célja, hogy megakadályozza az ország elleni jövőbeli kiberakciókat azáltal, hogy megnevezi és felelősségre vonja a feltételezett elkövetőket. Az amerikai igazságügyi minisztérium ezért kezdeményezett nyomozást Park és az őt foglalkoztató Chosun Expo nevű kínai cég ellen. A Chosun Expo ellen már szankciókat vezettek be, de az egyelőre nem szivárgott ki, hogy ezek milyen intézkedések voltak. A Park elleni nyomozás még tart, de az szinte biztosra vehető, hogy lesz eljárás.

A Sony elleni támadás elkövetése után az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda szinte azonnal közölte, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy az akció kapcsolatba hozható Észak-Koreával. Neel Mehta, a Google egyik kutatója tavaly májusban hasonlóságot vélt felfedezni a WannaCry programsorában a 2015-ben a Lazarus csoport által használt kódjával. A Sony Pictures Entertainment elleni sikeres 2014-es támadás óta az ország kiberharcos-különítményét még jobban feltöltötték, jelenleg már több mint 6000 észak-koreai foglalkozik számítógépes akciók végrehajtásával. Ezt a tevékenységet meglepően hatékonyan végzik, mert a kitűzött célokat nagyon alacsony költségekkel sikerült elérni.

Listázás a fórumban